Vágólapra másolva!
Két-két győzelem után mindkét magyar női párbajtőröző vereséget szenvedett a lipcsei vívó-világbajnokság nyolcaddöntőjében.

Az olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese kiemeltként nem vívott a csütörtöki selejtezőben, így a venezuelai Eliana Lugo ellen volt lehetősége ráhangolódni a versenyre vasárnap.

Öttusos sikerrel lépett tovább, majd Anfisza Pocskalovával csapott össze, akit 15-8-ra vert.

Szász-Kovács Alexandra Ndolo ellen Forrás: AFP/Robert Michael

Szász-Kovács Emese a hazai közönség támogatását élvező Alexandra Ndolóval találkozott harmadjára, és végig nagyon meg kellett küzdenie a találatokért. A második szakasz vége felé, 8-7-nél vezetett először, azután gyorsan vállon szúrta leguggoló ellenfelét, de a német még a második szünetig ledolgozta kéttusos hátrányát.

A pihenőt követő együttes találat után hiába ment előre Szász-Kovács, Ndolo rendre pontosabban szúrt, így 11-14-re ellépett. Innen még volt visszaút, a vb-ezüst-, illetve -bronzérmes magyar párbajtőröző 14-14-re visszazárkózott, de a győzelmet a hazaiak vívója harcolta ki.

Ezzel az asszóval egy időben zajlott Várnai Vivien és a csapatban olimpiai, világ- és Európa-bajnok Tatyjana Logunova párharca. A jóval tapasztaltabb orosz szokásához híven taktikusan és türelmesen vívott, de a magyar párbajtőröző is koncentrált volt, egészen a hajráig jól tartotta magát. A vége viszont Logunovának sikerült jobban 8-9 után növelte a különbséget, végül öt tussal nyert.

Eredmények:

a 64 között:
Szász-Kovács Emese-Eliana Lugo (venezuelai) 15-10
Várnai Vivien-Pauline Brunner (svájci) 15-12

a 32 között:
Szász-Kovács-Anfisza Pocskalova (ukrán) 15-8
Várnai-Csu Ming-je (kínai) 15-10

a 16 között:
Alexandra Ndolo (német)-Szász-Kovács 15-14
Tatyjana Logunova (orosz)-Várnai 15-10