Ismét Federer edzőpartnere volt Fucsovics Márton

Fucsovics Márton
Hungary's Marton Fucsovics serves the ball to Spain's Fernando Verdasco during their tennis match at the Hungarian Open in Budapest, on April 26, 2017. / AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK
Vágólapra másolva!
A magyar játékos a Facebook-oldalán közölte, hogy a júniusi, stuttgarti találkozójuk után idén már másodszor, a 2013-as ATP-világbajnoksággal együtt pedig összességében már harmadszor tréningezett együtt a 19-szeres Grand Slam-győztes svájci sztárjátékossal.

"Roger edzője, Ivan Ljubicic hívott fel, hogy hallotta, a hétvégén Zürichben veszek részt a svájci csapatbajnokságon, és ki tudnék-e utazni a tanítványához, három napig vele gyakorolni - idézte fel Fucsovics Márton. - Erre nem lehetett nemet mondani, hiszen nagyon nagy megtiszteltetés, hogy egy ekkora sztár, mint Roger Federer edzője rám gondolt."

Fucsovics Márton három napon keresztül készült Roger Federerrel Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Elmondása szerint keddtől csütörtökig naponta két órát edzettek együtt, és mivel mindketten már a US Openre hangolódnak, kemény pályán tréningeztek. Hozzátette: a csütörtöki program az volt, hogy alaposan bemelegítettek, majd játszottak három szettet, Federer nyert 6:2, 6:4, 7:5-re. Fucsovicsnak egyszer sikerült elvennie a svájci játékos adogatását.

Federer, aki idén megnyerte az Australian Opent és - szettveszteség nélkül - a wimbledoni bajnokságot, jelenleg harmadik a világranglistán, Fucsovics Márton a 116.