Vágólapra másolva!
A súlylökő Márton Anita ezüstérmet nyert szerdán a londoni atlétikai világbajnokságon. A 2016-os olimpiai harmadik versenyző nagyszerű utolsó dobással, 19,49 méterrel zárt másodikként a 19,94-gyel győztes kínai Kung Li-csiao mögött. Márton Anita az ezüstérmével a magyar atlétika 13. világbajnoki medálját szerezte meg Londonban.

Már keddi selejtező után is benne volt a levegőben, hogy Márton Anita érmet fog szerezni. A harmadik legjobb eredménnyel jutott úgy a döntőbe, hogy már az első próbálkozásra elérte a kvalifikációs szintet.

Nála mindössze a kínai Kung Li-csiao és a riói olimpiai bajnok amerikai Michelle Carter lökte messzebbre a súlygolyót, így jó esélyekkel várhatta a szerdai döntőt.

Márton Anita a székesfehérvári Gyulai István Memorial versenyen 19 méter 48 centit lökött, de ebben az évben volt már 19 méter 63 centis eredménye Montenegróban. Az országos csúcs 19.87, amelyet a 2016-os riói olimpián ért el. London előtt arról nyilatkozott, hogy szeretné áttörni a 20 méteres álomhatárt.

Márton Anita a női súlylökés döntőjében a 16. szabadtéri atlétikai világbajnokságon Londonban Forrás: MTI/EPA/Diego Azubel

Márton Anita minden sorozatban a második versenyzőként lépett a dobókörbe. Az időjárás ezúttal nem kedvezett a versenyzőknek, hiszen Londonban szerda este szakadt az eső. A mezőnyben ott volt az olimpiai bajnok amerikai Michelle Carter is, aki Márton egyik legnagyobb ellenfele volt Rióban. De figyelni kellett az olimpiai negyedik kínai Kungra, aki a selejtező legjobb eredményét érte el.

Az első sorozatban Márton 18 méter 50 centit lökött. Ez egészen addig volt elég az első helyre, amíg a kínai Kung lépett a dobókörbe, akinek a súlygolyója 19,16 méterre repült. Michelle Carter is megelőzte Anitát, az ő eredménye 18.82 méter. A jamaikai Danniel Thomas-Dodd részeredménye is jobb volt a magyar versenyzőéénél, 18 méter 70 centit ért el.

Az első sorozat után tehát Márton Anita a 4. helyen állt.

Második próbálkozásra tudott javítani a szegedi lány, 18.89-cel vette vissza a második helyet. Kung is felülmúlta előző kísérletét, 19.35-tel megerősítette vezető pozícióját.Viszont az amerikai Carter ezúttal nem tudta túldobni Anitát. Az egyértelműen látszott, hogy Márton nagyon jól építette fel a versenyzését. Stabilan lökött, nem ijedt meg ellenfeleitől. A vezető kínai nagyon magabiztosnak tűnt a rettenetes időjárásban.

Ezzel a 18.89-es lökéssel Márton Anita a második sorozatot követően a második helyen állt.

A harmadik lökése kicsit rövidebbre, 18,65 méterre sikerült, de így is tartotta második helyét. Kung Li-csiao sem tudott javítani, de még így is 19,03-at lökött.

Márton Anita ezüstérmet nyert a női súlylökésben Londonban Forrás: MTI/AP/Matthias Schrader

Viszont az amerikai Carter 19.14-es eredménye azt jelentette, hogy Márton Anita ebben a sorozatban visszacsúszott a harmadik helyre. Három sorozat után a mezőny utolsó négy helyezettje nem folytathatta, a negyedik, ötödik és hatodik sorozatban már csak nyolc versenyző maradt.

A lényeg, hogy három sorozatot követően Márton Anita a harmadik helyen állt.

Az is látszott, hogy a kínai Kung Li-csiao, az amerikai Carter és Márton Anita kiemelkedett a mezőnyből. A negyedik sorozatban sem volt ez másképpen. Márton megtartotta a harmadik helyét, de a 18.33-as eredménye a döntőben a leggyengébb lökése volt. A vezető kínai érvénytelent lökött, Carter 19.03-at, ami szintén arra utalt, hogy az amerikai nagyon kiegyensúlyozottan versenyzett.

A kínai Kungot nem lehetett megelőzni Londonban Forrás: AFP/Kirill Kudryavtsev

Márton Anita tehát azért az éremért küzdött, amely még hiányzott a kollekciójából, hiszen szabadtéri vb-n még sosem volt érmes. Amiben bízni lehetett, hogy a magyar versenyző az utolsó sorozatban is képes volt jó lökésekre - mást ne mondjunk, így nyerte meg Rióban a bronzérmet.

Az ötödik sorozatban a jamaicai Danniel Thomas-Dodd 18.91-et lökött, ezzel Márton elé került. A 18.54-es eredménye azonban nem volt elegendő, hogy visszavegye a harmadik helyezést. Arról nem is szólva, hogy Kung Li-csiao 19.94-et lökött, amivel nagyon közel került a világbajnoki címhez.

Márton Anita öröme Londonban Forrás: MTI/EPA/Franck Robichon

A hatodik sorozatban Márton 19.49-et ért el és ezzel ezüstérmet szerzett.

A Londonban bemutatott addigi legjobb dobásához (18.89) képest érte el ezt a 19.49-et és így lett ezüstérmes.

Döbbentes. Ugyanúgy történt minden, mint a 2016-os riói olimpián. Akkor is és most is az utolsó sorozatban léphetett fel Márton a dobogóra. Ezúttal azonban nem bronz, hanem ezüstérmet nyert. A kínai Kung Li-csiao lett a világbajnok, de ez talán egyetlen magyart sem érdekelt. Márton Anita a magyar csapat második érmét szerezte a vb-n, Baji Balázs hétfőn harmadik lett 110 méter gáton.

Női súlylökés, világbajnok: Kung Li-csiao (Kína) 19,94 m
2. MÁRTON ANITA 19,49
3. Michelle Carter (Egyesült Államok) 19,14

Márton Anita igazán sokoldalú sportember. Diszkoszvetésben és súlyemelésben is szerzett már országos bajnoki címeket. Álma, hogy súlylökésben elérje a 20 méteres álomhatárt. Londonban ez most nem sikerült, de a szakadó esőben erre nem is számítottunk. Különben is, kit érdekel a 20 méter, amikor Márton Anita nyakába egy gyönyörűen csillogó ezüstérem kerül.

Az ezüstérmes Márton Anita így nyilatkozott az M4 Sportnak:

De tudtam, hogy képes vagyok 19 méter fölött lökni, ahogy kedden is mondtam, jó formában érkeztem Londonba. Aztán jött a híres utolsó, a szokásos, amikor tudtam, hogy nincs veszítenivalóm, három centivel volt előttem a jamaikai lány, én pedig megpróbáltam mindent beleadni.

Idén nem ez volt a jellemző, hogy utolsóra lökjem a legnagyobbat, persze volt olyan is, de ilyenkor inkább próbálom fejben összeszedni magam.

Nagyon sok biztatást kaptam, rengeteg magyar szurkoló van itt kinn, úgyhogy nagyon örülök ennek. Talán nem nagyképűség, hogy büszke vagyok magamra, hogy sikerült összeszednem magam ilyen nehéz versenykörülmények között és javítani az utolsóra.

Márton Anita és edzője, Eperjesi László a női súlylökés döntője után a 16. szabadtéri atlétikai világbajnokságon Forrás: MTI/EPA/Franck Robichon

Ez volt az egyetlen hiányzó érem a kollekcóból, ezért is jöttem ide ki, az, hogy ráadásul ezüst lett, egyszerűen fantasztikus. Az országos csúcs nem sikerült, de lesz még jó pár verseny ebben a szezonban, remélem, az is meglesz majd.

Az az igazság, hogy így, hogy egyre több nagyobb versenyről hozom az érmeket, így egyre könnyebb elhinni, hogy ez is sikerült. Az biztos, hogy lesz ünneplés!"

Márton Anitának mind a hat lökése érvényes volt. Az pedig, hogy valaki nehéz helyzetben rendre az utolsó sorozatban tud javítani, egészen egyedülálló sportemberi tulajdonság.

A festőművész

A riói olimpia után edzőjével, Eperjesi Lászlóval úgy döntöttek, hogy a toldozott-foldozott SZEOL-pálya helyett átköltöznek a Szegedi Vasutas SE sporttelepére, és ott alakítanak ki egy saját dobócentrumot. Az ötkarikás játékokon nyert pénzjutalom egy jelentős részét - milliókról van szó - visszaforgatták a létesítmény felújításába. A gyógypedagógus, logisztikai menedzser és atlétika edzői képesítéssel bíró Márton Anita ekkor újabb erényeit csillagtatta meg. Mint kiderült, remekül fest.
"Nagyon jól bánik az ecsettel. Saját kezűleg festette ki az új birodalmunkat" - mondta róla edzője. Eperjesi László pedig villanyszerelői ismereteit kamatoztatta, de akkor sem esett le a karikagyűrű az ujjukról, amikor ásót, lapátot kellett ragadniuk. Újszegeden így saját súlyemelő-, és konditermük, fűtött öltözőjük lett, amelynek kialakításában az atlétikai szövetség, békéscsabai klubjuk, és az EMMI is jeletős részt vállalt. Ráadásul a teremben egy speciális tatami beszerzése után már nem csak gyakorló súlygolyóval, hanem a hivatalos versenygolyóval is tud gyakorolni, és nem kell attól félniük, hogy a parkettában kár keletkezik.
Érdekesség, hogy Anita nem csak atlétikában versenyez, hanem súlyemelésben is. Méghozzá nem is eredménytelenül! Az erősítő edzésekhez elengedhetetlen kiegészítő sportban odáig jutott, hogy a +75 kilogrammos súlycsoportban kétszeres országos bajnoknak mondhatja magát. Ehhez az erőhöz azonban kellő technikát is kell tudnia párosítani. A vb előtt úgy tűnt, e kettő kényes egyensúlyát nagyon jól sikerült eltalálnia.