Vágólapra másolva!
Halász Bence 74,45 méteres dobással a 11. helyen végzett a férfi kalapácsvetés döntőjében a londoni atlétikai világbajnokság pénteki versenynapján.

Az idén U23-as Európa-bajnok magyar sportoló a szerdai selejtezőben rögtön elsőre megdobta a 75,50 méteres szintet, így önbizalommal telve készülhetett a fináléra.

A döntő mezőnyében - amelyből hiányzott az évek óta sérülésekkel küzdő Pars Krisztián - Halász az idei negyedik legjobb dobással rendelkezett. Egyéni csúcsát, 78,85 métert június végén Ostravában dobta, azóta viszont egyetlen versenyen sem tudta igazán megközelíteni ezt az eredményt, s kérdés volt, ezúttal képes lesz-e annak közelébe jutni. Az egyértelműnek tűnt, hogy 78 méter feletti dobással jó eséllyel pályázhat az éremre.

Halász Bence viszi tovább a magyar hagyományokat Forrás: AFP/Kirill Kudryavtsev

A szombathelyiek mindössze 20 éves tehetsége a sorozat utolsó dobója volt, első kísérleténél már tisztában lehetett azzal, vetélytársai hogyan kezdtek. Halász nyitásként 70,89 métert dobott, a második kísérlete érvénytelen volt. Harmadikra 75,87 méteres dobás kellett volna a továbbjutáshoz, de csak 74,45 méterre szállt a kalapács. Így 1987 óta először nem jutott a nyolc közé magyar versenyző a versenyszám vb-döntőjében. Halász Bence élete első felnőtt világbajnokságán a 11. helyen zárt.

Az aranyérmet a lengyel Pawel Fajdek szerezte meg, aki a világbajnokság történetében először nyerte meg sorozatban háromszor a férfi kalapácsvetést. A második az orosz, de ezúttal semleges színekben versenyző Valerij Pronkin, a harmadik pedig az olimpián, illetve a legutóbbi vb-n is bronzérmes lengyel Wojciech Nowicki lett.

Eredmény,

férfiak, kalapácsvetés, világbajnok:
Pawel Fajdek (Lengyelország) 79,81 méter
2. Valerij Pronkin (orosz, semleges színekben) 78,16
3. Wojciech Nowicki (Lengyelország) 78,03
...11. HALÁSZ BENCE 74,45

Schippers címvédése

A tavaly nyári olimpián ezüstérmes, ezúttal idei legjobbját futó Schippers mögött az elefántcsontparti Marie-Josée Ta Lou lett a második, a bahamai Shaunae Miller-Uibo pedig a harmadik.

Dafne Schippers Forrás: AFP/Ben Stansall

A 3000 méteres akadályfutást az olimpiai bronzérmes amerikai Emma Coburn nyerte, mögötte honfitársa, Courtney Frerichs egyéni legjobbjával a második, az előző világbajnokságon győztes, a riói ötkarikás játékokon ezüstérmes kenyai Hyvin Kiyeng Jepkemoi pedig a harmadik lett.

Távolugrásban az olimpiai ezüstérmes amerikai Brittney Reese győzött, aki így immár négyszeres világbajnoknak mondhatja magát. Nála mindössze két centiméterrel ért el rosszabb eredményt az orosz, de ezúttal semleges színekben versenyző Darja Klisina, akinek ez volt idei legjobbja. Az előző vb-n, valamint a Rio de Janeiró-i olimpián győztes amerikai Tianna Bartoletta bronzérmes lett.

A férfiaknál tízpróbában öt szám - 100 és 400 méteres síkfutás, távolugrás, súlylökés és magasugrás - után az olimpiai ezüstérmes francia Kévin Mayer vezet 4478 ponttal, a második a német Kai Kazmirek (4421), a harmadik honfitársa, az előző vb-n bronzérmes Rico Freimuth (4361), a negyedik pedig az olimpián bronz-, a legutóbbi világbajnokságon pedig ezüstérmes kanadai Damian Warner (4347).

Eredmények,
nők:
200 méteres síkfutás, világbajnok:
Dafne Schippers (Hollandia) 22.05 perc
2. Marie-Josée Ta Lou (Elefántcsontpart) 22.08
3. Shaunae Miller-Uibo (Bahama) 22.15

3000 méteres akadályfutás, világbajnok:
Emma Coburn (Egyesült Államok) 9:02.58 perc
2. Courtney Frerichs (Egyesült Államok) 9:03.77
3. Hyvin Kiyeng Jepkemoi (Kenya) 9:04.03

távolugrás, világbajnok:
Brittney Reese (Egyesült Államok) 7,02 méter
2. Darja Klisina (orosz, semleges színekben) 7,00
3. Tianna Bartoletta (Egyesült Államok) 6,97