Társoldalunk:

Nehéz sorsolást kaptak a magyarok a cselgáncs vébén

2017.08.27. 16:54

Nehéz ellenfelekkel kezd az egyéni küzdelmekben érdekelt 18 hazai versenyző a hétfőn rajtoló budapesti cselgáncs-világbajnokságon.

A sorsoláson kiderült, hogy 126 ország 731 dzsúdósa lép tatamira Budapesten, és mindkét szám nagyobb, mint a legutóbbi, 2015-ös asztanai létszám. Ennél többen csak 2011-ben, a párizsi világbajnokságon vettek részt.

18 magyar versenyző lesz ott a vébénForrás: World Judo Championship Facebook

Ami a magyarok sorsolását illeti, egyik induló sem került könnyű ágra. Nagy András szakágvezető szerint nehéznek látszik az út minden hazai versenyző előtt,csaknem mindenkinek szüksége lesz egy vagy több bravúrra ahhoz, hogy a legjobb nyolc közé jusson, vagyis szerepelhessen a délutáni programban.

"Egy ilyen sorsolásnál nehéz mit mondani, lehetett volna rosszabb is, jobb is.Bízom abban, hogy a hazai szurkolók segítségével a versenyzőink jó eredményekre lehetnek képesek- mondta Nagy András. A válogatott vezetője hozzátette: a szakmai célkitűzés egy érem és egy pontszerző helyezés elérése, de reményei szerint sikerül majd ennél jobban szerepelni Budapesten.

Tóth Krisztián (fehérben) szeretné jó eredménnyel zárni a vébétForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A sajtóeseményen jelen volt a világbajnoki ezüstérmes Tóth Krisztián is. A KSI SE 90 kilós büszkesége elmondta, szerepelt már magyar közönség előtt világversenyen, mivel a 2009-es ifjúsági világbajnokságot is a Papp László Budapest Sportarénában rendezték meg, és ott ezüstérmet szerzett.A felnőtt vb-n viszont számomra is új lesz ez a helyzet, amelyet szeretnék jó eredménnyel emlékezetessé tenni

A hétfői nyitónapon hazai részről a 60 kilogrammos Szabó Csaba és a 48 kilós Csernoviczki Éva lép tatamira a Papp László Sportarénában.