Japán duplával indult a dzsúdó-vb

Budapest, 2017. augusztus 28. A japán Takato Naohisza (kékben) és az azeri Orhan Szafarov a budapesti cselgáncs-világbajnokság férfi 60 kilogrammos súlycsoportjának döntőjében a Papp László Budapest Sportarénában 2017. augusztus 28-án. A japán versenyző győzött. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Mindkét súlycsoportban japán aranyérem született a budapesti cselgáncs-világbajnokság hétfői nyitónapján.

Míg a magyar csapat számár nem indult jól az első nap - a nők 48 kg-os súlycsoportjában olimpiai bronzérmesünk, Csernoviczki Éva, és a férfiak 60 kilós mezőnyében induló Szabó Csaba is az első meccse után búcsúzott -, addig a japánok nem panaszkodhatnak, mert két aranyérmet is begyűjtöttek.

A férfiaknál a Naohisza Takato győzőtt, akinek eddig csak Rio de Janeiro hozott szerencsét: 2013-ban ott lett világbajnok, három évvel később pedig olimpiai bronzérmes - most már Budapestet is a kedvenc városai közé sorolhatja.

Budapest, 2017. augusztus 28. A japán Takato Naohisza (kékben) és az azeri Orhan Szafarov a budapesti cselgáncs-világbajnokság férfi 60 kilogrammos súlycsoportjának döntőjében a Papp László Budapest Sportarénában 2017. augusztus 28-án. A japán versenyző győzött. MTI Fotó: Kovács Tamás Forrás: MTI/Kovács Tamás

A nők legkisebb súlycsoportjában a 2013-ban mongólia első dzsúdós vb-aranyát szerző Urantsetseg Munkhbat komoly meglepetésre kikapott a döntőben attól a 22 éves Funa Tonakitól, aki két éve még a juniorok között nyert világbajnoki címet.

Budapest, 2017. augusztus 28. A későbbi győztes japán Funa Tonaki (fehérben) és a későbbi második helyezett mongol Urantsetseg Munkhbat a budapesti cselgáncs világbajnokság női 48 kilogrammos súlycsoportjának döntőjében a Papp László sportarénában 2017. augusztus 28-án. MTI Fotó: Illyés Tibor Forrás: MTI/Illyés Tibor

A délutáni éremcsatákat Orbán Viktor miniszterelnök társaságában a Papp László Budapest Sportarénában tekintette meg Vlagyimir Putyin orosz elnök, a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség tiszteletbeli elnöke is. Az orosz vendégnek, aki lekéste a nyitóünnepséget, a versenyek során sem jutott sok öröm: az éremcsatákban érintett egyetlen orosz versenyző, Irina Dolgopova elbukta a bronzmeccset.

Eredmények:
férfiak, 60 kg, világbajnok:
Naohisza Takato (Japán)
2. Orhan Szafarov (Azerbajdzsán)
3. Boldbaatar Ganbat (Mongólia) és Dijorbek Orozbojev (Üzbegisztán)
...Szabó Csaba helyezetlen

nők, 48 kg, világbajnok:
Funa Tonaki (Japán)
2. Urantsetseg Munkhbat (Mongólia)
3. Otgontsetseg Galdbadrakh (Kazahsztán) és Kondo Ami (Japán)
...Csernoviczki Éva helyezetlen