Vágólapra másolva!
A 200 méteres férfi pillangóúszásban Milák Kristóf klasszishoz méltóan, junior világcsúccsal nyert. Az indianapolisi ifjúsági úszóvilágbajnokságon összesen négy aranyérmet szerzett a fiatal klasszis. Selmeci Attila, a magyar úszósport egyik legnagyobb ígéretének edzője elmondta, a cél egyértelműen Tokió, de mesét arról is, mit mondott Gyurta Dániel a budapesti világbajnokságon Milák Kristófnak.

Elégedett a mester?
Maximálisan! Úgy érkeztünk ide, hogy két nagy versenyen már túl voltunk. Nagyon jól sikerült az izraeli junior Európa-bajnokság, aztán jött a budapesti világbajnokság, ahol ezüstérmet nyert Kristóf. Féltem is egy kicsit a mostani versenytől, attól, hogy Kristóf elfáradt, hiszen nagyon közel volt egymáshoz ez a három verseny.

Remélem, senki nem fog nagyképűnek tartani, de azt kell mondjam, Kristóf óriási úszó. Remélem, még sok szép sikert fog hozni nekünk.

Selmeci Attila, Milák Kristóf edzője Forrás: swimmingerd.hu

Az év úgy indult, hogy Kristóf csak a korosztályos versenyeken szerepel majd. Előbb Izraelben, majd az Egyesült Államokban. Mennyire zavart be, ha bezavart a budapesti világbajnokság?
A programon változtatni kellett, hiszen a felkészülést meg kellett szakítani. A felnőtt világbajnokság előtt kapott hat nap pihenőt, ami egyfelől jó volt, hiszen Budapesten ez kellett a százméteres eredményhez. Másfelől lehet, hogy ha nincs az a kis törés, akkor itt még jobb időket úszott volna, de ez így végül nagyon jól jött ki. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt a lehetőséget kaptuk. Én is tanultam ebből, már jobban látom, hogyan lehet az energiákat majd beosztani. Kristóg óriási egyéniség. Fejben és fizikálisan ezt megcsinálni, három hónap alatt, három világeseményen ilyen eredményekkel. Most jön egy kis pihenő aztán készüllünk a következő évre.

Kristóf már igazi sztár. Lehet ezt még kicsit árnyalni, de azt mondani, hogy nem történt semmi, azt nem. Egy éve senki nem tudta ki az a Selmeci Attila és Milák Kristóf. Hogy tudják, egyáltalán hogy kell ezt majd kezelni?
A történet elsőpsorban nem az edzőről hanem a versnyzőről szól, mindenben övé a nagyobb szerep. Előtte kell kalapot emelni és támogatni. Kristóf ezzel a teljesítménnyel lépcsőfokot lépett. Ezt már úgy nevezik: világklasszis. Remélem, nem tartanak nagyképűnek, ezzel az eredménnyel bármikor felnőtt vébén ott lett volna az első háromban vagy akár egy olimpián. Remélem, ez nem egy egyszeri, felejthető teljesítmény volt, hanem lesz folytatása és még jobb is lesz ennél Kristóf. Abban bízom, hogy jól látom, egy világklasszissal van dolgom, akire nagyon kell figyelni. Féltem, hogy hirtelen felkapja a média, ami jó is tud lenni, de ezt kell kezelni. Ebben kell segíteni, mögé állni, hogy ne vigye el semmi.

A legfontosabb a munka, a hajnali kelés, a faltól, falig, ez nem változhat.

A kevesebb is elég az ő esetében nem elfogadható.

Milák Kristóf Forrás: MÚSZ

Gyurta Dániel tizenöt évesen nyert olimpiai ezüstöt, ami után finoman szólva is elég sokminden kizökkentette. Ő maga is elismerte, hogy ott két év kiesett a pályafutásából. Lehet az ő példáján tanulni?
Maximálisan. Külön köszönöm, hogy őt említette. A budapesti vébén Dani személyesen odajött gratulálni Kristófnak és figyemeztette is. "Vigyázz és tanulj az én példámból" - ondta neki. Gyurta Dániel úszóként és emberként is hatalmas egyéniség. Most mindenki kell, hogy vigyázzon a buktatókra, amik szembe jöhetnek. A szülők, az iskola, a pedagógusok, akik óvják és mögötte állnak, hiszen Tokió és a 2020-as olimpia a fő cél, ott kell lennie a legjobbak között.