Társoldalunk:

Rafael Nadal parádés tenisszel negyeddöntős a US Openen

2017.09.04. 21:17

A negyedik akadályt is sikerrel vette Rafael Nadal az amerikai nyílt teniszbajnokságon és már csak egy győzelemre van attól, hogy eljusson az elődöntőbe, ahol Roger Federerrel találkozhat. A US Open 8. napján az első kiemelt spanyol az eddigi legmeggyőzőbb teljesítményével, 1 óra 41 perc alatt, 6:2, 6:4, 6:1-re verte Alexandr Dolgopolovot. A női világranglista vezető Karolina Pliskova Nadalék előtt kivégezte az amerikai Jennifer Bradyt, 47 perc alatt (6:1, 6:0), így cseh is negyeddöntős.

A világelső Rafa Nadal úgy jutott el a legjobb 16-ig az idei US Openen, hogy egyszer sem lehetett maradéktalanul elégedett a játékával. Nem játszott rosszul, de ő is érezte, hogy valami hiányzik. Kimaradtak a lehetőségek és nem futott az ütő olyan könnyen a kezében, ahogy szeretné. Igaz szombaton, Leonardo Mayer ellen a két utolsó játszmában már megvillantott valamit az igazi formájáról.

Nem véletlenül, alaptalanul hangsúlyozta az elmúlt tíz napban folyamatosan, hogy az edzésen nagyon jól megy neki. Rendre hozzátette, azon dolgozik, hogy a mérkőzésen is úgy üsse a labdát. A 31 éves, 15-szörös Grand Slam-bajnok nem szokott a levegőbe beszélni: ha azt mondja, jó formában van, akkor mindig komoly dolgokra készül, és elhiszi, hogy megnyerheti a tornát. 

A világelső Rafa Nadal könnyedén jutott a negyeddöntőbenForrás: AFP/2017 Getty Images/Al Bello

Az ukrán Alexandr Dolgopolov kétszer is jobbnak bizonyult nála. Például 2014-ben az Indian Wells-i keménypályán (6:3, 3:6, 7:6). Viszont idén Brisbane-ben elég simán győzte le a 28 éves kijevi riválisát. Nadal tudta, hogy Dolgopolov képes különleges megoldásokra, de azzal is tisztában volt, mit kell tennie, hogy megkeserítse a villámkezű rivális életét.

A 9. találkozójukból nem fognak drámát írni, Nadal az első pillanattól dominált, irányított és megvalósította azt a taktikát, amit kigondolt a csapatával: nem engedte, hogy Dolgopolov könnyű helyzetből üsse meg a labdát. Összesen hatszor nyerte el az ukrán adogatását, míg ellenfele két fogadóelőnyig jutott. Nadal minimális hibaszázalékkal játszott, miközben a tenyeressel agresszíven, pontot érően rombolt.

Rafael Nadal a negyeddöntőben az orosz Andrej Rubljovval találkozik, aki belga David Goffint verte 7-5 7-6 6-3-ra.

Roger Federer, magyar idő szerint éjjel egy órakor lép pályára, a német Philipp Kohlschreiber ellen, hogy kövesse Nadalt a legjobb nyolc közé.

A cseh Karolina Pliskova 47 perc alatt lerendezte Jennifer Brady-tForrás: AFP/2017 Getty Images/Matthew Stockman

A nők mezőnyében Karolina Pliskova is könnyedén jutott negyeddöntőbe. A hazai közönség előtt szereplő Jennifer Brady-t úgy győzte le, hogy saját első adogatásait 91 százalékban nyerte meg, emellett hatszor brékelte ellenfelét.

Eredmények, nyolcaddöntő:
férfiak:
Nadal (spanyol, 1.)-Dolgopolov (ukrán) 6:2, 6:4, 6:1
nők:
Ka. Pliskova (cseh, 1.)-Brady (amerikai) 6:1, 6:0