Vágólapra másolva!

2023-ban újra atlétikai vébét rendezhet Európa

Svein Arne Hansen, az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) elnöke szerint a 2023-as szabadtéri világbajnokságnak mindenképpen Európában kell lennie.

A norvég sportvezető a szövetség tanácsának lausanne-i ülésén beszélt arról, hogy az atlétika legnagyobb eseményének rendszeres időközönként vissza kell térnie a kontinensre, és szerinte a londoni, augusztusi vb is bizonyította, hogy Európa az atlétika világának központja.

"A nemzetközi szövetségnek a két következő világbajnokságot figyelembe véve biztosítania kell az európai rendezést, és meg kell fontolnia egy célzott pályáztatást a megszokott pályázati rendszerrel szemben" - idézte a szövetség hírlevele az EAA vezetőjét, aki hozzátette: a világbajnokságnak ideális helyszíne Európa, ami az esemény televíziós nézettségére és szponzori, kereskedelmi bevételeire is jó hatással van.

2019-ben Dohában, 2021-ben Eugene-ban rendezik a vébét (most először fordul elő, hogy két egymás utáni vb is Európán kívül lesz).