Vágólapra másolva!
A sakkozók Világkupa-sorozatának harmadik állomásán a kanadai Anton Kovaljovot nem megfelelő öltözködés miatt kizárták a tornáról. Legalábbis így tudtuk eddig. Aztán maga az érintett bővebb beszámolót adott, amiből egy nagyon csúnya történet rajzolódik ki. 

Vasárnap az Origo is megírta, hogy a sakkozók Világkupa-sorozatának harmadik állomásán a nemzetközi szövetség (FIDE) dress code-ja ellen vétő Kovaljovot nem engedték asztalhoz ülni. A rendelkezésünkre álló forrás azonban nem bontotta ki a történet minden szálát. Nem úgy az ukrán születésű, korábban még argentin színekben versenyző 25 éves nagymester, aki a Facebook-oldalán írta le, hogy mi is történt pontosan Tbilisziben.

„A dolog nem a rövidnadrágról szólt - kezdi hosszú bejegyzését Kovaljov. - Amikor az asztalhoz értem, a mérkőzésvezető szólt, hogy öltözzek át (ez volt az első ilyen eset). Mondtam neki, hogy nincs nálam hosszúnadrág. Ez után azt kellett látnom, hogy fehér helyett a fekete bábukhoz kellene leülnöm, ami totális meglepetés volt számomra.”

De egy rövid vitát követő egyezkedés végén mindenki jobb belátásra tért.

„Ekkor jött Zurab (Azmaiparashvili grúz nagymester, a torna főszervezője),

Kovaljov próbált védekezni, mégpedig azzal, hogy korábban már többször megkérdezte, hogy rendben van-e a szerelése, és mindannyiszor azt mondták neki, hogy igen.

„Zurab erre arrogánsan azt mondta, hogy nem érdekli, itt ő a főszervező. Ekkor már tényleg ideges lettem, és megkérdeztem, hogy miért beszél velem ilyen stílusban? Mire azt mondta, azért, mert cigány vagyok.”

A mérkőzést felvezető abszurd közjáték után fel sem merülhetett, hogy Kovaljov asztalhoz üljön. „Mégis mit tettek volna az én helyemben? Legtöbben nyilván behúztak volna neki egyet, de legalábbis visszaszóltak volna neki. Én inkább úgy döntöttem, hogy távozom.”

Kovaljov a rend kedvéért azt is tisztázza, hogy azért nincs rendes hosszúnadrágja, mert felkapott magára néhány kilót, és kihízta a nadrágjait, de ha korábban szólnak neki, elugrott volna egy plázába bevásárolni,

Úgyhogy inkább elhagytam a helyszínt, mielőtt valami hülyeséget csinálnék”.

Kovaljov leszögezte, nem fog lépéseket tenni, és a rajtpénzről is lemondva, inkább visszatér Kanadába.