Társoldalunk:

Berki Krisztián nélkül is lehet magyar a vb-döntőben

2017.09.25. 18:13

Tornászaink a Központi Tornacsarnokban készülnek a montreali világbajnokságra, amelyen Berki Krisztián távollétében is lehetnek magyar döntős esélyeink. Sóvágó Lajos januárban vette át a férfi tornaválogatott irányítását, a szövetségi kapitány szerint már azóta is sok változás történt.

"Nagyon sokat léptek előre a fiúk, a gyakorlatuk nagyon, de nagyon sokat változott az elmúlt időszakban."

"Természetesen ennek van egy nehézsége is, amikor a végrehajtásra kerül a sor" - nyilatkozta a DIGI Sport híradójának Sóvágó Lajos.

"Az Eb-n egy 5,7-es gyakorlattal indultam, ami a régi szabály szerint 6,2-es, és már ez is döntő közelinek számított. Sikerült felvinnünk 6 pontosra, ami a korábbi 6,5-nek felel meg. Haladunk az anyagerő felépítésében, sokkal nehezebb ezeket az elemeket végrehajtani, de igyekszünk, hogy minél jobban sikerüljön. Szeretnék minden sort tökéletesen végrehajtani, mert tényleg csak a leérkezéseket kell csiszolni."Ha a legjobb 20-ban benne lennék a világon, azzal már nagyon boldog lennék" - mesélte a talajon és nyújtón induló Boncsér Krisztián.

Kállai Zoltán révén lehet magyar résztvevője a lólengés döntőjénekForrás: Origo

Berki Krisztián vállsérülése miatt nem indul a vb-n, Kállai Zoltán viszont igen, így remélhetőleg lesz magyar résztvevője a lólengés döntőjének. "Nem változott a helyzetem, ugyanúgy csinálom a felkészülést, mint máskor, mintha Krisztián ott lenne mellettem. A programom nem változik amiatt, hogy most nem indul. Nincsen nyomás rajtam, csinálom ugyanúgy a feladatomat, ahogy kell."Helyezést nem szoktam kitűzni, inkább azt, hogy csináljam meg a gyakorlatomat jól, és akkor az elengedő már a döntőre" - fogalmazott Kállai Zoltán.

Megműtötték Berki Krisztián vállát

Mindent a tokiói olimpiának rendel alá a tornász

Berki Krisztián mellett az egyéni összetettben Eb-döntőbe jutott Babos Ádám is kihagyja a világbajnokságot sérülés miatt, így foghíjas lesz a magyar csapat. Akik részt vesznek, én azt várom tőlük, hogy nagyon szépen, tisztán csinálják meg azt a gyakorlatot, amivel edzenek" - beszélt a várakozásairól a szövetségi kapitány.

A csúcsformát elég lesz 2018-ra hegyezni, a jövő évi vb-n kezdődik ugyanis az olimpiai kvalifikáció, a tervek szerint akkor már Berkivel és Babossal. A csapat szerdán indul Kanadába.