Rövidpályás gyorskorcsolya vk: a férfi váltó ötödik, a női hatodik lett

gyorskorcsolya
Budapest, 2017. szeptember 29. Liu Shaoang (b, felül) és Varnyú Alex (j, felül), valamint az amerikai John-Henry Krueger (b, alul) és Keith Carroll az 5000 méteres táv váltó számának selejtezőjében a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpia kvalifikációs világkupa-sorozatának első állomásán a budapesti BOK Csarnokban 2017. szeptember 29-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
A magyar férfi váltó a kisdöntőt megnyerve ötödik, míg a női hatodik helyen zárt a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpia kvalifikációs világkupa-sorozatának BOK Csarnokban zajló első állomásán.

A férfi staféta Burján Csaba, Liu Shaolin Sándor, Varnyú Alex, Liu Shaoang összeállításban szerepelt a B fináléban. A vb-bronzérmes kvartett a táv feléig a negyedik pozícióban korcsolyázott, majd kazahokat megelőzve feljött harmadiknak. Liu Shaolin majdnem elesett az egyik egyenesben, így

ismét leghátulra csúszott vissza a magyar négyes, amely nem adta fel, s egy ízben a váltásnál rögtön két pozíciót javított,

majd Liu Shaolin már az élre tört. Ennek ellenére Liu Shaoang befejező emberként másodikként vágott neki az utolsó másfél körnek, de bravúros előzéssel elsőként hozta be a magyar váltót az amerikaiak, a kazahok és az oroszok előtt.

Liu Shaoang (b, felül) és Varnyú Alex (j, felül), valamint az amerikai John-Henry Krueger (b, alul) és Keith Carroll az 5000 méteres táv váltó számának selejtezőjében a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpia kvalifikációs világkupa-sorozatának első állomásán a budapesti BOK Csarnokban 2017. szeptember 29-én Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A magyar női váltó Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Jászapáti Petra összeállításban lépett jégre a kisdöntőben, ahol az elődöntős kizárások miatt csupán a franciákkal kellett megküzdenie. A vb-ezüstérmes négyes az első tíz körben a második pozícióban "utazott", majd egy váltásnál előre tört. A vezető helyet aztán az utolsó előtti váltásnál visszavették a franciák, s bár a befejező embereknél Jászapáti mindent megpróbált, végül a magyarok 43 ezreddel kikaptak, így hatodikként zártak.

A férfiak 5000 méteres versenyében óriási csatában Kanada csapata diadalmaskodott mindössze öt ezreddel megelőzve a kínai négyest, míg a nők 3000 méteres versengésében a dél-koreaiak győztek, akik így a budapesti vk nyolc számából hatot nyertek meg. Egyéniben kizárólag Liu Shaolin Sándor törte meg a dominanciájukat 500 méteren aratott sikerével.

A négy állomásból álló vk-sorozat végén a legjobb nyolc váltó szerez olimpiai kvótát a jövő februári, phjongcshangi játékokra.

Eredmények:
férfi 5000 méteres váltó:
1. Kanada 6:46.191 perc
2. Kína 6:46.196
3. Japán 6:47.825
...5. Magyarország

női 3000 méteres váltó:
1. Koreai Köztársaság 4:08.393 perc
2. Kanada 4:09.817
3. Oroszország 4:10.382
...6. Magyarország