Vágólapra másolva!
Akár 30 ezer fölött is lehet az indulók száma jövő szombaton és vasárnap a 32. SPAR Budapest Maraton Fesztivál - V4 futóhétvégén.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: idén Magyarország látja el a visegrádi négyek elnökségét, és az ehhez kötődő programsorozat része a verseny. Hozzátette: ez is mutatja, hogy a magyar elnökség komolyan gondolja a közép-európai országok összekötését.

"Magyarország sportnagyhatalon, ez nem kérdés, Budapest a világ egyik legszebb városa, a rendező Budapest Sportiroda pedig ezt a kettőt köti össze a futófesztivállal" - fogalmazott Szijjártó Péter.

A külügyminiszter, aki többször indult a futófesztiválon, jelezte, idén első maratonjára készült, ám jövő vasárnap Boris Johnson brit külügyminiszter meghívására Angliába kell utaznia.

Kocsis Árpád, a BSI ügyvezetője hangsúlyozta: a maratoni távra - amelyen a hazai legjobbak az országos bajnoki címért is küzdenek - csaknem hétezer indulót várnak, és a futóhétvége versenyeire 84 országból érkeznek résztvevők.

Budapest minden kerületéből neveztek, s Magyarország 1000 településéről jönnek futók. Hozzátette, ezek az adatok is alátámasztják, hogy Budapest Európa egyik futófővárosa. A 42,195 kilométeres távon a legidősebb résztvevő egy 78 éves olasz futó lesz.

Jövő szombaton a rövidebb távok versenyeire kerül sor a Városligetben, lesz V4 váltó, családi futás és öt kilométeres minimaraton. A 32. SPAR Budapest Maraton vasárnap 9.30 órakor rajtol a Hősök teréről.

Az indulók az Andrássy út után a Lánchídon jutnak át Budára, az útvonal a főváros legszebb részein halad keresztül, négy hidat érint, és idén a Margitszigeten is átfutnak a maratonisták. Ezen a napon még maratonstafétát, valamint 10 és 30 kilométeres versenyt is rendeznek.