Vágólapra másolva!
Az október 23–26. között Monacóban megrendezett SPORTEL sportfórumon II. Albert monacói herceg is kipróbálta a magyar focitalálmányt, a teqballt. A bemutatójáték után az alapítók mellett Luis Figo, Simao Sabrosa, Christian Karembeu és William Gallas is megszólalt a sajtótájékoztatón.

A teqballt Borsányi Gábor találta ki 20 évvel ezelőtt, amikor az újpesti panelházak között felállított pingpongasztalokon focizott. Az első teqboardok 2013-ban készültek el, azóta töretlen a sport népszerűsége.

A SPORTEL-en például Figo, Simao, Karembeu és Gallas népszerűsíti, akik kedden délután a 2016-os Európa-bajnokság döntőjének (portugál–francia) visszavágóját is lejátszották.

Albert herceg is beállt játszani Forrás: Nemes Tamás

A sztárok mellett II. Albert monacói herceg is kijött a fórumra, elsősorban a magyar találmány miatt.

Miután bemutatkozott az alapítóknak (Borsányi Gábor, Gattyán György, Huszár Viktor), Huszár Viktor elmagyarázta neki a szabályokat, amelyek közül a legfontosabb, hogy egy játékos legfeljebb háromszor érhet labdához, de egy testrészével csak egyszer. A teqball annyira bejött a hercegnek, hogy a sztárok unszolására ki is próbálta: Figóékkal összeállva rugdosott párat, és a kezdeti megilletődöttség után bele is jött.

A játék vonzza az embereket, a fórumra érkező újságírók és üzletemberek mind megálltak a bejárat előtt felállított asztalnál, hogy megnézzék a magyar futsalosokat. A legbuzgóbb mégis Karembeu volt,

aki még akkor is ott focizott a srácokkal, amikor a többiek már elindultak vissza a hotelbe.

Huszár Viktor mesél a teqballról Albert hercegnek Forrás: Nemes Tamás

Délben kezdődött a teqballosok sajtótjákoztatója, amelyen már a délutáni meccs volt a fő téma. „Luisszal [Figo] megpróbáljuk megverni őket – kezdte Simao, akinek már teqakadémiája is van Madridban – A gyerekek imádják.

Ez utóbbi különösen fontos, mivel kommunikációt igényel a játékosoktól."

Gallas is azt emelte ki, hogy a teqballban sokkal inkább kijönnek a játékosok technikai képességei, mint a fociban. „Futballistaként a bal lábam nem volt túl jó, amióta viszont teqballozok, sokat javult."

Mindenki a teqball nagyszerűségéről beszélt a sajtótájékoztatón Forrás: Nemes Tamás

„Nyerni fogunk, Figónak ez lesz az első éles meccse. Nagy játékos volt, de a teqball más" – mondta nevetve. Figo szerint az az igazán jó a teqballban, hogy bárki játszhatja: „Amatőrök, legendák, fiatalok, bárki."

A korábbi aranylabdás játékos kapott kérdést arra vonatkozóan is, hogy a régi nagy nevek közül kit nézne meg a legszívesebben az asztalnál. „Eusébio, Di Stéfano, Cruyff, nekik meg lett volna a technikájuk a teqballhoz. De a technológia rettentő gyorsan fejlődik, ez már egy újgenerációs játék.

A 2016-os Eb-döntő visszavágóját 2-0-ra a portugálok nyerték (egy szett 12 nyert pontig tart), de Figóék kétszer is megadták a lehetőseget a szépítésre. A negyedik meccsen össze is jött, a franciák 12-10-re győztek.