Társoldalunk:

Lindsey Vonn újra ráfekszik a technikásabb számra

2017.10.26. 18:47

Az amerikai Lindsey Vonn csaknem két év után versenyez újra óriás-műlesiklásban az alpesi sízők világkupa-sorozatának első, hétvégi állomásán Söldenben.

A 33 éves amerikai versenyző a csütörtöki sajtótájékoztatón kijelentette, jó formában érzi magát, ezért ott lesz az ausztriai viadal szombati rajtjánál.

Vonn legutóbb tavaly januárban Mariborban indult óriás-műlesiklásban, Söldenben pedig 2012-ben szerepelt utoljára. Korábban azt nyilatkozta, inkább a gyorsasági szakágakra összpontosít, hogy az olimpia idényében lehetőleg megóvja magát a sérülésektől, amelyek tavaly is megnehezítették a dolgát.

Lindsey Vonn nem akar kockáztatni az olimpia előttForrás: AFP/2017 Getty Images/Sean M. Haffey

"Természetesen ebben a szezonban is igyekszem minél több versenyt nyerni, de elsősorban a februári olimpiára összpontosítok" - közölte csütörtökön.

Edzője szerint az olimpiai bajnok síelőnek ugyanolyan komoly céljai vannak a jelenlegi évadban, mint korábban. "Annyi versenyt akar nyerni, amennyit csak lehet. Phjongcshangban a gyorsasági számokban érmet szeretne nyerni, és óriás-műlesiklásban is indulna" - nyilatkozta Patrick Riml.

A világkupa-sorozat kezdetén a férfiak és a nők mezőnye sem lesz teljes, hiszen többek között Marcel Hirscher, Aaksel Lund Svindal, Carlo Janka, illetve Eva-Maria Brem, Ilka Stuhec, Lara Gut és Anna Veith is sérült. Ahogy Miklós Edit is most épült fel januári súlyos sérüléséből.