Társoldalunk:

Fucsovics a 8 között a bázeli ATP 500-as tornán

2017.10.26. 13:46

A bázeli ATP 500-as tenisztorna nyolcaddöntőjében Fucsovics Márton a nyolcadik helyen kiemelt Leonardo Mayerrel találkozott. Nem tartott azonban sokáig kettejük csatája, az argetnin játékos az első szett harmadik játéka után feladta a mérkőzést, így a magyar teniszező jutott a nyolc közé.

Fucsovics remekül kezdte a meccset, semmire hozta ugyanis adogatását, majd rögtön brékelte Mayert, így azonnal előnybe került. Második szervajátéka sem okozott gondot, 3-0-s vezetésénél pedig argentin riválisa orvosi segítséget kért. Láthatóan hasi panaszai voltak - talán éppen Fucsovics lehengerlő kezdése feküdte meg a gyomrát, mindenesetre néhány perces ápolást követően feladta a találkozót. 

Fucsovics Márton negyeddöntős BázelbenForrás: AFP/Attila Kisbenedek

Fucsovics ezzel ott van a nyolc között, a negyeddöntőben pedig a Coric-Cilic horvát rangadó győztesével találkozik majd.

Sikerével az is biztossá vált, hogy az új világranglistán már ott lesz a száz legjobb játékos között.