Vágólapra másolva!
Póta Georgina megnyerte első két csoportmérkőzését, ezzel tovább is jutott a legjobb 16 közé a női asztaliteniszezők világkupáján, a kanadai Markhamben.

A 2014-ben elő-, tavalyelőtt és tavaly pedig nyolcaddöntős magyar játékos, aki a világranglista 32. helyezettjeként és tizedik kiemeltként vágott neki a versenynek, a kínai születésű, ausztrál Jian Fang Layjel csapott össze első pénteki meccsén. Bár a 44 éves, tollszárfogásos technikával játszó Óceánia-bajnok - a nemzetközi szövetség rangsorának 117. helyezettje - kellemetlen ellenfélnek bizonyult, Pótának végül sikerült érvényesítenie a papírformát, és öt szettben nyert.

Póta Georgina Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Britta Pedersen

A 32 esztendős magyar a folytatásban párostársával, a svéd Matilda Ekholmmal játszott, már a továbbjutásért.

Bár a skandináv pingpongos sokkal jobb játékerőt képvisel, mint az első rivális - 44. a nemzetközi szövetség rangsorában -, ő sem okozott túl sok gondot Pótának. Csak a harmadik és az ötödik szett lett Ekholmé, a magyar játékos most is magabiztosan nyert. Az utolsó játszmában az ellenfél egyetlen pontot sem tudott csinálni.

Két győzelmével Póta már biztosan a csoport élén végez,

Ekholm és Lay pedig később ki-ki meccset játszik majd egymással a másik továbbjutó helyért.

A négy, egyenként háromfős csoportból az első két-két játékos kerül a 16 közé - az első nyolc kiemelt itt kapcsolódik be a küzdelembe -, s innentől már egyenes kieséses rendszerben folytatódik a verseny.

Az első vk-t 1996-ban rendezték meg, Hongkongban, az idei tehát már a 21. kiírás.

Miután a világbajnoki címvédő, világranglista-vezető kínai Ting Ning visszalépett, honfitársa, Csu Jü-ling lett az első kiemelt. Vele együtt húsz pingpongos alkotja a mezőnyt: egy szabadkártyás játékos mellett a kontinentális kupák bajnokai, valamint az utánuk következő legjobbak állnak asztalhoz. Ott van az indulók között a címvédő japán Hirano Miu is, aki tavaly, Philadelphiában meglepetésre bizonyult a legjobbnak, s aki győzelmével a verseny történetének első nem kínai és - 16 évesen - legfiatalabb bajnoka lett.

Az idei világkupa pénzdíja 150 ezer dollár, ebből a győztes 45 ezret kap.

Eredmény (a nemzetközi szövetség honlapjáról):
B csoport, 1. mérkőzés:
Póta Georgina-Jian Fang Lay (ausztrál) 4-1 (8, 8, -10, 7, 12)