A német hegymászó öt napot töltött egy 30 méter mély szakadékban

Dachstein-hegység, Ausztria
Az osztrákok a 32 évvel ezelőtti dachsteini csodát emlegetik
Vágólapra másolva!
Öt napot töltött egy 30 méter mély sziklahasadékban az ausztriai Dachstein-hegységben egy német hegymászó, akit csütörtökön hajnalban sikerült kimenteni a mélyből.

A 45 éves hegymászó eltűnését már hétfőn jelentette az apja az osztrák hatóságoknak, de csak az után találták meg, hogy sokadik próbálkozásra neki magának is sikerült csütörtökön kora hajnalban egy rövid segélyhívás a rendkívül gyenge térerő ellenére.

Az osztrákok a 32 évvel ezelőtti dachsteini csodát emlegetik Forrás: Sputnik/Alexander Vilf

A telefonos adatok alapján végül sikerült meghatározni a szakadékba zuhant hegymászó helyét. A csütörtökre virradóra kimentett és helikopterrel kórházba szállított férfi az első jelek szerint csak kisebb sérüléseket szenvedett a vállán és a bokáján.

Az eset kapcsán Ausztriában emlékeztetnek az úgynevezett "dachsteini csodára", arra, hogy

1985-ben 19 nap után élve találtak meg a Dachstein-hegységben egy szakadékba zuhant és többszörös csonttörést elszenvedő, már halottnak hitt amerikai katonát.

A Németországban állomásozó férfit a katonai kiképzés segítette a túlélésben.