Vágólapra másolva!
Május óta vezeti a Magyar Olimpiai Bizottságot Kulcsár Krisztián, aki az 1992-es barcelonai olimpiai sikerekre emlékező eseményen mesélt a Bors Online-nak emlékeiről és új szerepköréről.

A Barcelonai olimpián Kulcsár Krisztián tagja volt az ezüstérmes férfi párbajtőrcsapatnak. A lapnak azt mondta, álomszerűen szerepelt a csapat, habár szerezhettek volna fényesebb érmet is.

- mondta a Bors Online-nak.

Kettős szerepben: MOB-elnökként köszöntötte a 25 évvel ezelőtti, 1992-es barcelonai olimpia magyar hőseit. Fotó: Polyák Attila - Origo

A MOB-elnök szerint nagyon összetartó volt a 25 évvel ezelőtti csapat, de az elveszített olimpiai döntőről, vagy magáról a vívásról már nem álmodik.

Május óta vezeti a Magyar Olimpiai Bizottságot, szavai szerint nem építette újjá a testületet, csak apró változások történtek.

"A régi, tapasztalt, megbízható csapatra támaszkodom. Felkértem Vékássy Bálintot, hogy dolgozzon velünk, és főtitkárként ő az operatív irányító. Rajta kívül Molnár-Bánffy Kata kommunikációs vezető és Szalay-Berzeviczy Attila stratégiai főtanácsadó segíti a munkámat."

Az elmúlt fél év sűrű volt Kulcsár Attila számára, de úgy érzi, ugyanolyan jó csapatban dolgozik, mint annak idején vívóvként. A sportolásra nem nagyon van ideje, de gyermekei viszik tovább a családi hagyományt: három gyereke közül ketten a Vasasban vívnak. A lapnak elárulta azt is, hogy a klubtól már hívták, hogy szálljon be a november végi bajnokságon induló csapatba.

Kulcsár Krisztián az MTI-nek is nyilatkozott. A Magyar Olimpiai Bizottság stratégiai céljai között a magyar sportba kerülő pénzek jobb hasznosulását, a sportesemények szervezésében kompetenciacentrummá válást, illetve a versenysportolók civil életre való felkészülését emelte ki.

- mondta.
Hangsúlyozta: nála senki nem örül jobban annak, hogy a miniszterelnök és a kormány a sportot stratégiai ágazatként kezeli, mert

"a sport fontos az országnak, a lelkünknek, a testünknek, az önérzetünknek",

de fájna neki, ha azt látná, hogy a pénzek - "nem rosszindulat, visszaélés vagy rosszhiszeműség miatt, de" - nem úgy hasznosulnának, ahogy kellene.

Kulcsár Krisztián Fotó: Polyák Attila - Origo

"A MOB szakmai feladatai közé sorolom, hogy ebben segítsen, konkrét javaslatai legyenek.

lehetőségünk van arra, hogy független szakmai fórumként, objektív, okos, higgadt tanácsadói legyünk a hazai sportéletnek" - tette hozzá.

Kiemelte a kettős életpályamodellt is, ami a MOB-nak és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak is fontos.

"Gondoskodni kell azokról a sportolókról, akik az életüknek egy meghatározó, termékeny szakaszában a sporttal foglakoznak, így a tanulásban és az első munkatapasztalatok megszerzésében hátrányba kerülnek. Segíteni kell őket, hogy a tanulással is tudjanak foglakozni

" - mondta, és az ösztöndíjakon, valamint oktatási intézményekkel való együttműködésen túl a MOB körüli vállalati szektort is említette, amelyik segíthet mentorprogramokkal, álláshoz jutási lehetőségekkel.
A támogatókat érintve és a megválasztásakor tett vállalására utalva elárulta:

"meg szeretném duplázni a saját szponzori ágon bejövő bevételt - már viszonylag rövid távon is".


"Ahhoz, hogy a MOB megfelelően tudja menedzselni, támogatni a sportot, saját forrásokra van szüksége. Nem öncélúan a MOB-ot kell gazdaggá tenni, hanem forrásokat kell találnunk szakmai programjaink menedzselésére" - fogalmazott, hozzátéve: olyan szponzorcsomagot akarnak a támogatóknak adni, amely az eddigieknél több tartalmat nyújt nekik.

A MOB-elnök arról is beszélt, hogy nagy multisport-esemény rendezésére vonatkozó konkrét tervről, elképzelésről jelenleg nem tud.