Miklós Edit a hányattatások ellenére élvezte visszatérő versenyét

Miklós Edit
Olimpiai hetedik helyezett Miklós Edit 10 és fél hónappal sérülése után újra lesiklásban startolhatott
Vágólapra másolva!
Rengeteg szerencsétlenség hátráltatta az alpesi síző Miklós Editet múlt hétvégi, visszatérő versenyén Lake Louise-ban, ennek ellenére élvezte a világkupa-viadalt, s a második napon szerzett 14. helyének kifejezetten örül.

A januárban súlyos térdsérülést szenvedett, olimpiai hetedik síző az M4 Sport Sportreggeli című műsorában mesélt a Kanadában történtekről, megemlítve, hogy a második napi lesikló rajt előtt kicsit besokallt az addig történt számos nehézségtől, s el kellett vonulnia, hogy rendezze a gondolatait.
"Pénteken Lindsey Vonn bukása miatt sárga zászlót kaptam, amikor már a pályán voltam, így meg kellett állnom és visszamennem a rajtba, az újraindítás után pedig a menetem nem sikerült jól" - mondta az erdélyi sportoló, akinek ezzel még nem értek véget a megpróbáltatásai, miután szombaton elromlott a felvonó,

ő pedig többekkel együtt elesett, miközben a hómobil húzta fel a hegyen.

"A ratrak (lánctalpas hómobil) után kötöttek vagy 20 embert, csak az volt a gond, hogy túl szorosan voltunk egymás mögött, s egy fényképész, aki nem tudott annyira síelni, elesett és mindenki, aki mögötte volt, köztük én is, bukott.

- mesélte a 29 éves versenyző, hozzátéve, hogy ez volt az a pillanat, amikor kicsit "kikészült".

Miklós Edit 14. helyen végzett majdnem 11 hónapos kihagyás után Forrás: AFP/Philippe Desmazes

A telefonos interjú során Miklós - akit a vasárnapi szuperóriás-műlesiklás után egy szabálytalanság miatt kizártak - mindezek ellenére jónak értékelte a versenyt, s úgy érzi, kezdi elkapni a fonalat, de hangsúlyozta, még időre van szüksége ahhoz, hogy úgy tudjon menni, mint a sérülése előtt. Mint mondta, ennek nem fizikai akadályai vannak, mert jó erőben érzi magát, s a legfontosabb, hogy a térdei nagyon jól reagáltak, egyáltalán nem érzett fájdalmat egyik menete közben sem.

Viszont ahhoz még kell néhány verseny, hogy ismét százszázalékosan tudjon kockáztatni és mindent kiadjon magából - fogalmazott.

"Edzésen több futamom van egy nap, négyszer-ötször is lemegyek, s egyikről a másikra tudom magam biztatni, versenyen viszont csak egy siklás van" - jegyezte meg Miklós, aki karrierje során eddig kétszer állt dobogón vk-viadalon.
A lesiklásra készülő sportoló ezen a hétvégén St. Moritzban is indul, annak ellenére, hogy Svájcban csak szuperóriás-műlesiklást és kombinációt rendeznek, jövő héten Val d'Isére-ben viszont lesiklás is lesz. Majd januárban még két versenye lesz a phjongcshangi téli játékok februári rajtja előtt.