Ukrán arany a férfi síakrobaták között

téli olimpia, vasárnap
Az síakrobatika olimpiai bajnokának, Olekszandr Abramenkónak az egyik mutatványa
Vágólapra másolva!
Az ukrán Olekszandr Abramenko nyerte a férfi síakrobaták ugrás számát vasárnap a phjongcshangi téli olimpián.

A 29 éves versenyző már 2006-ban Torinóban is ott volt a mezőnyben, akkor a 27. lett, négy évvel később Vancouverben három helyet tudott előrelépni, 2014-ben Szocsiban pedig már a hatodik volt. Fejlődése ezt követően is töretlen maradt, ugyanis a 2015/16-os idényben megnyerte a világkupát, ugyanakkor a 2017-es évet számos sérülés miatt szinte teljes egészében kihagyta, s csak az ötkarikás kvalifikáció kezdetén tért vissza.
Abramenko mögött a kínai Csia Cung-jang végzett a második helyen míg a harmadik az orosz Ilja Burov lett.

Eredmények:
síakrobatika, férfi ugrás, olimpiai bajnok:
Olegszandr Abramenko (Ukrajna) 128,51 pont
2. Csia Cung-jang (Kína) 128,05
3. Ilja Burov (Olimpiai Sportolók Oroszországból) 122,17