Vágólapra másolva!
Knoch Viktor, az olimpiai aranyérmes phjongcshangi váltó negyedik, legrutinosabb tagja ezúttal nincs érdekelve az egyéni számokban, csak a váltóra készül, de ezt nem bánja. Azt pedig majd csak egy hosszú pihenő alatt dönti el, hogy lesz-e folytatása a karrierjének, mondta el az Origónak adott montreali interjúban.

A 28 éves pécsi sportoló negyedik téli olimpiáján vett részt Phjongcshangban, ahol a váltóval nyert aranyéremmel tette teljessé vb- és Eb-ezüst, illetve bronzérmekből álló nem kicsi gyűjteményét, amit egy Universiade aranyérem, és két Világkupa-elsőség tesz teljessé. Ezúttal viszont legfeljebb a váltóval gyarapíthatja az érmek számát, de az sem lesz könnyű feladat.

"A szakvezetés döntött úgy, hogy most Sanyi és Ádó (Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang) mellett ezúttal Burján Csaba induljon egyéniben. Tavaly én indultam a vb-n, idén pedig Csaba, ezzel nincs semmi gond. Én egyébként is elég sokat voltam sérült, több világkupát is kihagytam, ez is indokolja a döntést" - mondta az Origónak a mondta a világbajnokság első versenynapjának végén a Maurice Richard Arénában.

Knoch Viktor szombaton már ott lesz a jégen Forrás: MTI/EPA/Filip Singer

"Volt egy-két izgalmas futam, de alapvetően azért így az elején még elég sok az üresjárat. Látszik, hogy nagy szintkülönbség van a mezőny elejéhez, illetve végéhez tartozó korisok között. A következő két nap már sokkal izgalmasabb lesz,

– mondta Knoch Viktor, amikor azt kérdeztük tőle, hogy tetszett neki a pálya széléről az első nap.

Neki, ahogy azt fentebb írtuk, a váltó maradt, igaz, annak az összetételéről mindig csak a versenyt megelőző órákban dönt a szakvezetés. Tisztában vannak vele a mieink, hogy mindeki rájuk vadászik, így aztán kicsit meredek arról beszélni, hogy jó lenne az olimpiai elsőségre egy vb-arannyal rátromfolni.

"Jó lenne, de azért ebben a sportágban ez nem ilyen egyszerű – hűti le a kedélyeket Knoch. – Rendkívül erős az elődöntős futamunk,

De azért az olimpiai bajnoki cím csak spannolja a társaságot, próbáljuk az ebet a karóhoz kötni.

"Hogy mennyire spannolja vagy nem spannolja, az jó kérdés. Így a szezon végén már mindenki inkább lefelé eresztene, pláne egy olimpia után. Persze igyekszünk magunkat összeszedni a váltóra, a többiek az éles versenyekkel elég jól rá is tudnak hangolódni.

A váltóban szóhoz jutó egyéni indulóknak csak pénteken öt futamot kellett teljesíteniük három távon (500, 1000 és 1500 méteren), de szombaton sem lesz sokkal könnyebb a program, hiszen a legrövidebb és a leghosszabb távon is bajnokot avatnak, ami azt jelenti, hogy előzőben akár három, míg utóbbiban két futam vár a legjobbakra - reméljük, hogy a mieinkre is, akik közül 500-on mindhárom egyéni indulónk, míg 1500-on a Liu testvérek érintettek.

Nem könnyű feladat, de meg lehet oldani, hogy az olimpia után a vb-n is első legyen a magyar váltó Forrás: AFP/Mladen Antonov

"Valóban megterhelő, van, aki jobban bírja, van, aki kevésbé, de ez nem újdonság, ugyanez a világkupaversenyek programja is, azaz a többség hozzá van szokva."

A hogyan továbbról rögtön az olimpia után esett már szó, amikor Knoch Viktor elárulta, gondolkodik rajta, hogy visszavonul, és új kihívásokat keres magának a sportág közelében maradva. Kíváncsiak voltunk, hogy változott-e az álláspontja?

"Nincs még eldöntve, a világbajnokság előtt nem akartunk ezzel a kérdéssel foglalkozni. A nyáron lesz egy hosszabb holt időszak, a négyéves olimpiai ciklus után mindenki kap egy kiadósabb pihenőt, akkor majd lesz időm alaposan átgondolni ezt a kérdést.

De fontos az is, hogy mennyire lesz még kedvem folytatni, illetve, hogy hogy alakulnak a dolgok a szövetségben. Szóval, majd meglátjuk."