Vágólapra másolva!
A Berlinben zajló világbajnok-jelölti döntő hatodik fordulója után az amerikai Fabiano Caruana és az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov holtversenyben áll az élen. Mindketten négyet remiztek és két győzelmet arattak, egy pont az előnyük a kínai Ding Liren, az orosz Alekszandr Griscsuk és Vlagyimir Kramnyik előtt. Az eddig lejátszott 24 partiból 9 végződött döntéssel. Izgalmasak, fordulatokban gazdagok voltak az összecsapások, kihagyott lehetőségek, elpuskázott nyerőesélyek, időzavarokban elkövetett hibák is jellemezték a küzdelmeket. A döntő győztese lesz a háromszoros norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója.

A nagy érdeklődéssel kísért viadal hat játéknapja után a legkevesebbet hibázó Fabiano Caruana és Sahriyar Mamedgyarov az élen. Az azerbajdzsáni nagymester utóbbi versenyein már sikerrel alkalmazott stratégiával játszik, keveset kockáztat, a felkínált esélyeket könyörtelenül kihasználja. A rajtlistát vezető sakkozó a két évvel korábbi világbajnok-jelölti döntő győztese, Szergej Karjakin elleni nyeréssel rajtolt.

Szupernagymesterek repertoárjában ritka változattal lepte meg a New York-i döntő elvesztése óta mélyrepülésben levő Karjakint, elképzelése bevált, a sokat hibázó ellenfelét jól vezetett végjátékban legyőzte.

Mamedgyarov négy döntetlennel folytatta, majd az egyenlő állást túlzottan optimistán értékelő, lehetőségeit túlbecsülő Vlagyimir Kramnyik ellen győzött. Az orosz exvilágbajnok gyalogot nézett el, második vereségét szenvedte el.

Kramnyik remekül kezdte a tornát Forrás: www.worldchess.com

Kramnyik remekül kezdte a tornát, honfitársát Alekszandr Griscsukot győzte le, a második körben esélyt szalasztott el Karjakinnal szemben. A harmadik játéknapon szemet-lelket gyönyörködtető, áldozatokkal fűszerezett partiban sötéttel mért megsemmisítő vereséget az egyik favoritnak számító örmény Levon Aronjanra.

A viadal doyenje oly „könnyű kézzel" húzta meg a lépéseket, amelyek pörölycsapásokként hatottak, 27 lépés után elégedetten elemezhette a játszmát.

24...Fd5! Forrás: Origo

A tetszetős futólépés feltette a koronát Vlagyimir Kramnyik nagyszerű játékára.

25.f3 gxf3 26.exd5 Ve2! 27.Be1 g2+ és világos feladta, a matt védhetetlen. 28.Kg1 (28.Kh2 g1V+ 29.Kxg1 f2+ 30.Kh1 Bh3+ 31.Kg2 f1V matt) 28...f2+ 29.Kh2 g1V+ 30.Bxg1 f1V+ 31.Kh1 Bh3 matt!

Megtorpanás és kihagyott ziccer

A pihenőnap után következett Fabiano Caruana elleni csatája, és a nagy megtorpanás. Óvatos változatot játszott meg az orosz huszárjátékban, Caruana ezt ki is használta, kezdeményezéshez jutott, de időzavarba került, oly kecsegtető állását elrontotta.

Kramnyik többször is nyerőesélyt szalasztott el, majd maga is időzavar fogságába esett, királyával „aknamezőre" lépett, többé nem volt védelme.

Kramnyik és Caruana csatája is fordulatos volt Forrás: IVANMUDROV.COM/Nick Dunaevsky

Oly közelinek látszott harmadik nyerése, így még fájdalmasabb volt veresége 12 évvel fiatalabb ellenfelével szemben, aki a játszma feszültségét jobban bírta. Caruana másik győzelmét még a nyitányon honfitársa, Wesley So ellen érte el, a vb-jelölti döntő újonca gyengén játszotta a bemutatkozó partit, majd újabb vereséggel tetézte gondjait.

A torna másik újonca, a kínai sakkozás első világbajnok-jelöltje, Ding Liren eddig a remikirály, hat döntetlen a mérlege. Legizgalmasabb csatáját Griscsukkal vívta.

A bonyodalmakban vesztőt húzott, hibáját az időzavarban levő orosz sakkozó nem használta ki, majd az ütközet igazi thrillerré alakult, hihetetlen izgalmak végén lett döntetlen az összecsapás.

Griscsuk jóval eredményesebb lehetne, ha megszabadulna időzavaraitól, egyetlen győzelmét So ellen érte el.

Aronjan és Griscsuk is megbirkózott egymással Forrás: IVANMUDROV.COM/Nick Dunaevsky

Levon Aronjan már 2007-ben is játszott a nyolcfős világbajnoki döntőben, favoritnak számított, de a tét nyomasztó súlyával nem tudott megbirkózni. 2011-ben világbajnok-jelölti páros mérkőzésen Griscsuktól kapott ki, esélyes állásait sorban rontotta el. Berlinben nem tudott visszavágni, a kritikus állásban nem fedezte fel, hogy mi a különbség a hosszúsánc és a Bd1 lépés között.

Griscsuk megmenekült egy remek huszárlépéssel, majd ismét feladta a magas labdát, de a háromszoros örmény olimpiai bajnok a ziccert nem használta ki.

29.Vd8+? Forrás: Origo

Nehéz magyarázatot találni, hogy Aronjan miért kapkodott. 29.Vxc8+ Kh7 30.Vxc5! He4 31.Bxg4! Hxc5 32.Bxh4+ Kg8 33.Bd8+ Ff8 34.Bxh8+ Kxh8 35.Fxc5 folytatásban nyerhetett volna! A játszma 42 lépésben ért véget pontosztozkodással.

A döntetlen láthatón rányomta bélyegét So elleni játékára, kedvenc spanyol megnyitásában hibák sorozatával vesztett, de el kell ismerni, hogy az amerikai nagymester kitűnő játékkal rukkolt ki, nyeréstől lendületet kaphat.

Szergej Karjakin két vereséggel, nyeretlenül sereghajtó. Pályafutásában nagy törést okozott a világbajnoki döntő elvesztése, a címvédő Magnus Carlsen korántsem játszotta jó formában a párharcot, de megvédte trónusát. A berlini viadal előtt nem tartottuk esélyesnek a kihívói jog ismételt elnyerésére, eddig mutatott játéka messze várakozáson aluli.

Karjakin foghatja a fejét: nyeretlenül sereghajtó Forrás: IVANMUDROV.COM/Nick Dunaevsky

Hat forduló után a világbajnok-jelölti döntő állása:
1-2. Fabiano Caruana (amerikai, 2784) és Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2809) 4 pont
3-5. Ding Liren (kínai, 2769), Alekszandr Griscsuk (orosz, 2767) és Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2800) 3
6-7. WEsley So (amerikai, 2799) és Levon Aronjan (örmény, 2794) 2,5
8. Szergej Karjakin (orosz, 2763) 2

A pihenőnap után vasárnap folytatódik a pontvadászat, majd hétfőn megkezdődik a második kör, ellenkező színelosztással a sakkvilág ászai másodszor is megmérkőznek egymással.

A vasárnapi 7. forduló párosítása:
Alekszandr Griscsuk – Sahriyar Mamedgyarov
Vlagyimir Kramnyik – Ding Liren
Szergej Karjakin – Wesley So
Levon Aronjan – Fabiano Caruana

Batumiban szombaton kezdődik meg a 18. férfi Európa-bajnokság. A svájci rendszerű 11 fordulós viadalról huszonhárman vívják ki a részvételi jogot a jövő évi, Hanti-Manszijszkban rendezendő Világkupán.

A 304 fős mezőnyben a magyar színeket négyen képviselik, Berkes Ferenc, Erdős Viktor, Ruck Róbert és Kántor Gergely.

A rajtlistát az orosz Dmitrij Jakovenko vezeti, Berkes a 19. A teljes díjalap 100 ezer euró, az Európa-bajnok 20 ezret nyer.

Harminchárom országból a 32 grúz résztvevő mellett többek között 53 orosz, 34 örmény, 29 azerbajdzsáni, 22 ukrán, 17 török, 15 izraeli, 12 német sakkozó játszik. Nyolcan tartoznak a + 2700 Élő-pontosok csoportjába, 141 nagymester a mezőnyben.

A bajnoki címet, a dobogós helyezéseket holtverseny esetén nem rájátszás dönti el, ugyanez a szabály a továbbjutást jelentő helyeken előálló esetleges holtversenynél is.

Első kritérium az egymás elleni eredmény, amennyiben a holtversenyben levők valamennyien játszottak egymás ellen. Ha ez nem döntene, akkor az ún. Median-Bucholz, újabb holtversenynél a Bucholz, végül a több nyert játszma.

A rajtlista élcsoportja:
Dmitrij Jakovenko (orosz, 2746), Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2738) David Navara (cseh, 2737), Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2716), Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2713), Rauf Mamedov (azerbajdzsáni, 2709), Makszim Matlakov (orosz, 2707), Daniil Dubov (orosz, 2701), Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2697), Ivan Cseparinov (ECU, 2693), Tamir Nabaty (izraeli, 2690), Jurij Kuzubov (ukrán, 2689), Baadur Dzsobava (grúz, 2685), Martyin Kravcsiv (ukrán, 2685), ERneszto Inarkijev (orosz, 2684), Jevgenyij Najer (orosz, 2683), Gabriel Szargiszjan (örmény, 2677), Anton Demcsenko (orosz, 2672), Berkes Ferenc 2671,,.. Erdős Viktor 2627, Ruck Róbert 2529, Kántor Gergely 2527