Vágólapra másolva!
Film készült az amputált lábú úszó- és vízilabdabajnok Halassy Olivérről, melynek producere a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, dr. Kiss Gergely.

„Czinke Gyula rendező keresett meg, hogy legyek szakértője a filmnek, de

– kezdte Kiss Gergely.

„Nagyon élveztem ezt a feladatot, remélem, hogy a sportszerető nézőknek is tetszik majd a film. Persze ettől még nem lettem profi filmes, igaz korábban a kamera másik oldalán már sokszor álltam, reklámfilmekben, vagy éppen a Szabadság, Szerelem című játékfilmben." – tette hozzá az olimpiai bajnok.

A filmben megszólal többek között dr. Kárpáti György, dr. Faragó Tamás és Benedek Tibor olimpiai bajnok vízilabdázó, dr. Kemény Dénes, háromszoros olimpiai bajnok vízilabda szövetségi kapitány, Schmitt Pál olimpiai bajnok párbajtőrvívó, a NOB tagja, Sors Tamás kétszeres paralimpiai bajnok úszó és dr. Halassy Ilona, Halassy Olivér lánya.

„Ez a film nem csak a vízilabdás közegnek szól, hanem minden sportszeretőnek. Tisztelet a „nagy öregek előtt" és p

– fejezte be Kiss.

Kiss Gergely filmproducer lett Forrás: MTI/Czagány Balázs

mert élete és küzdeni tudása értékes példaként szolgálhat a jelenkori nemzedék számára. Reméljük, filmünkkel nemcsak egy kiváló embert mutatunk be, de újra sikerül fókuszba állítani a magyar vízilabdát is." – mondta Czinke Gyula rendező.

A Green Screen által készített a Médiatanács által támogatott 55 perces A csodafedezet – Vitéz Halassy Olivér című dokumentumfilmet moziban és televízióban is láthatják majd.

Film készült az amputált lábú úszó és vízilabda bajnok Halassy Olivérről Forrás: A csodafedezet - Vitéz Halassy Olivér dokumentumfilm

Egy gyerekkori baleset következtében a futballistának készülő Halassy Olivér bal lábát térd alatt amputálni kellett, azonban ő mégsem adta fel sportkarrierről szőtt álmait.

Sportágat váltott, és mozgáskorlátozottként úszásban és vízilabdában is bajnok tudott lenni az épek, az egészségesek között. Első nagyobb sikerei után már nem volt kérdés, hogy komolyan kell venni a féllábú sportolót – 1928-ban, mindössze 19 évesen Komjádi Béla szövetségi kapitány beválogatta az amszterdami olimpiára készülő vízilabda-csapat keretébe, és ezzel kezdetét vette az a sikersorozat, melynek nyomán sportlegendává nőtte ki magát a féllábú tehetség. Egyik legnagyobb sikerét az 1931-es párizsi Európa-bajnokságon érte el, mikor

a magyar válogatottal megnyerte a döntőt a világon – akkor - legjobbnak tartott német válogatottal szemben, majd ezt követően – két órán belül - Olivér az 1500 méteres gyors úszásban is aranyérmet tudott szerezni.