A nőknek nem sikerült a 12-be jutás az asztalitenisz csapat-vb-n

Pergel Szandra, asztalitenisz
Pergel Szandra életben tartotta a magyar reményeket
Vágólapra másolva!
A magyar női válogatott utolsó csoportmérkőzésén 3-2-re kikapott az ukránoktól a svédországi Halmstadban zajló asztalitenisz csapat-világbajnokság keddi játéknapján, s ez azt jelenti, hogy nem jutott be a legjobb 12 közé, a folytatásban a 13-24. helyért játszik majd.

Az esti csata igazi ki-ki mérkőzés volt, a győztes szerezte meg a harmadik helyet, s ezzel a felsőági rájátszás lehetőségét.

Kezdésként Madarász Dóra három szettben kikapott Margarita Peszockától, majd Póta Georgina is csupán egy játszmát tudott elvenni a védekező stílusban játszó Zsanna Gaponovától.

Pergel Szandra életben tartotta a magyar reményeket Forrás: MTI/EPA/Christian Bruna

Nulla-kettes állásnál Pergel Szandrára várt a feladat, hogy az ugyancsak védő Tetyana Bilenko ellen életben tartsa a magyar reményeket, s ő meg is oldotta a helyzetet, nagy csatában sikerült szépítenie. Póta második meccsén Peszockával nézett farkasszemet, ezúttal már ő irányított, és ugyan a harmadik szettet elvesztette, összességében magabiztosan nyert.

A mindent eldöntő ötödik találkozót Gaponova és Madarász játszotta, s az ukrán gyorsan megnyerte az első két szettet, így ismét elúszni látszott a meccs. A magyar játékos azonban nem adta fel, a harmadik játszmában szépített, de a folytatásban már ismét az ukránok örülhettek. Gaponova sorra gyűjtötte a pontokat, 10-4-nél hat meccslabdához jutott, és a másodikat beütve megnyerte csapatának a mérkőzést.

Az előző vb-n 13. magyar válogatott célja az volt, hogy most bekerüljön a legjobb 12 közé, de a legjobb esetben ezúttal is legfeljebb a 13. helyen végezhet. A csapat következő ellenfele egyelőre nem ismert.

Eredmények
nők, bajnoki divízió, B csoport:
5. (utolsó) forduló:
Ukrajna-Magyarország 3-2
Margarita Peszocka-Madarász Dóra 3-0 (9, 5, 7)
Zsanna Gaponova-Póta Georgina 3-1 (8, 6, -7, 9)
Tetyana Bilenko-Pergel Szandra 1-3 (3, -7, 11, 10)
Peszocka-Póta 1-3 (-11, -7, 6, -3)
Gaponova-Madarász 3-1 (7, 7, -6, 5)

A csoport további eredményei:
Japán-Egyesült Államok 3-0
Ausztria-Egyiptom 3-0

A csoport végeredménye: 1. Japán 10 pont, 2. Ausztria 9, 3. Ukrajna 8, 4. Magyarország 7, 5. Egyesült Államok 6, 6. Egyiptom 5

A győzelemért 2, a vereségért 1 pont jár.