Korpási Bálint és Kiss Balázs is bronzérmes a birkózó Európa-bajnokságon

Kiss Balázs
A 97 kilogrammos kategóriájában szereplő Kiss Balázs bronzérmes lett a birkózó Európa-bajnokságon
Vágólapra másolva!
Korpási Bálint és Kiss Balázs bronzérmet nyert az oroszországi Kaszpijszkban zajló birkózó Európa-bajnokság szerdai versenynapján, melyet így két harmadik és egy ötödik hellyel zárt a magyar küldöttség. Korpási a kötöttfogásúak 72 kilogrammos súlycsoportjában, míg Kiss a 97 kilós mezőnyben diadalmaskodott.

A BVSC tavalyi Eb-győztese a helyosztón a lengyel színekben versenyző, örmény származású Gevorg Sahakyan találkozott, miután keddi, véleményes vereségét követően a szerdai vigaszágon simán verte cseh riválisát. A helyosztó esélyese egyértelműen az utóbbi években klasszissá érő Korpási volt, ennek ellenére nem ígérkezett könnyű mérkőzésnek az éremcsata, végül mégis az lett.

Sahakyan intenzíven kezdte a meccset, egy pillanatra sem állt meg Korpási előtt, csapkodott, izgett-mozgott, de viszonylag hamar kiderült, hogy leginkább riválisa fogásait akarja megakadályozni, semmint akciót indítani.

Így látták ezt a bírák is, akik másfél perc után intették a lengyelt, ami végül eldöntötte a meccset.

Korpási Bálint bronzérmes a birkózó Európa-bajnokságon Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Korpási Bálint lentről gyönyörűen fogta össze riválisát, kiemelte és eldobta, majd pörgette, és újra eldobta, ráadásul Dahakyan utóbbinál - a lengyelek által kért videózás alapján is - szabálytalankodott, így végül a magyar 10-0-ás technikai tussal diadalmaskodott.

- nyilatkozta az MTI-nek Korpási hozzátéve, hogy ismerte korábbról mostani ellenfelét, hat évvel ezelőtt - fordított emelésből csinált akcióval - kikapott tőle.

Korpási azt is megjegyezte, összességében erős hiányérzettel zárta az Eb-t.

- mondta a magyar birkózó.

A kötöttfogásúak 97 kilogrammos kategóriájában szereplő Kiss Balázs szintén bronzérmes nyert.

A 2009-es világbajnok 35 éves magyar három győzelmet és egy - a negyeddöntőben - elszenvedett vereséget követően érkezett a helyosztó csatára, amelyben a német Ramsin Azizsir volt az ellenfele, aki egy éve még egy súlycsoporttal lejjebb volt bronzérmes az Eb-n.

A mérkőzés az elején egészen szokatlan képet mutatott, ugyanis a Kiss meccseire máskor jellemző öldöklő küzdelem helyett óvatoskodva terelgették egymást a szőnyegen a felek, alig értek a másikhoz, mintha tilos lenne fogást keresni.

A "pantomimezést" talán egy kevéssel az iráni és magyar felmenőkkel rendelkező Azizsir csinálta jobban, így őt intették meg először, lentről pedig a BVSC kiválósága szépen megpörgette, és 3-0-ás előnybe került.

A szünetig nem változott a helyzet, azt követően viszont a veterán magyarnak nagyon kellett mennie előre, hogy elkerülje a visszaintést, ami annak ellenére sem sikerült, hogy szemre ő volt az aktívabb, Azizsir ugyanis folyamatosan hátrafelé közlekedett a szőnyegen.

A 97 kilogrammos kategóriájában szereplő Kiss Balázs bronzérmes lett a birkózó Európa-bajnokságon Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Sike Andrásék értetlenül álltak a bírói döntés előtt, ám nem volt miért aggódniuk, miután Kiss pillanatok alatt kibújt ellenfele karjaiból és felállt.

Azizsir utolsó szalmaszálként a videózásba kapaszkodott, szabálytalan védekezést reklamált,

ám a felvételek alapján erről szó sem volt, a bírák sem látták ezt másként, így egy újabb pontot kapott Kiss, azaz összességében könnyedén nyerte meg a bronzérmet.

Sike András szövetségi kapitány adott némi magyarázatot a meccs elején történtekre, miszerint a terv az volt, hogy Kiss Balázst intsék először, és a második menetben visszaintesse ellenfelét, de a németek is ugyanígy gondolkodtak.

- nyilatkozta Kiss Balázs, aki harmadik Eb-bronzát szerezte meg szerdán.

- tette hozzá.

A tavaly a vb-n és Eb-n is harmadik Kiss a magyarok harmadik dobogós helyét szerezte meg Dagesztánban Korpási Bálint (72 kg) és Lőrincz Tamás (77 kg) bronzérmét követően.

A kötöttfogásúak számára ezzel véget ért a kontinensviadal.