Társoldalunk:

Fucsovics már nyolc között a müncheni tenisztornán

2018.05.03. 13:26

Fucsovics Márton bejutott a negyeddöntőbe az 501 ezer euró (157 millió forint) összdíjazású salakpályás müncheni férfi tenisztornán.

A magyar játékos - a világranglista 61. helyezettje -, aki a nyitókörben az argentin Guido Pellát búcsúztatta, a 16 között Marco Cecchinatóval találkozott. Az olasz teniszező vasárnap nem kis meglepetésre megnyerte a budapesti ATP-tornát, amelynek főtáblájára csak szerencsés vesztesként jutott fel a selejtezőből, és sikerével 33 helyet javítva az 59. lett a rangsorban.

Fucsovics MártonForrás: MTI/EPA/Mike Nelson

A 26 éves magyar alaposan megküzdött az első szettben ellenfelével, aki 3:0-ra elhúzott, ám ezt követően kétszer is elvesztette az adogatását. Fucsovics 5:4-nél nem tudta kiszerválni a játszmát, ám a rövidítésben második szettlabdáját már értékesítette.

A folytatás jóval simábban alakult, a magyar Davis Kupa-válogatott vezére 3:0 után csak egy gémet engedélyezett riválisának, és 1 óra 28 perc elteltével győzött.

"A játékommal eddig sem volt különösebb baj, csak kellett egy kis idő, hogy minden a helyére kerüljön, meg persze az előző napi sikerélmény is jót tett az önbizalmamnak" - értékelte a mérkőzést közösségi oldalán Fucsovics.

A pénteki negyeddöntőben a német Maximilian Marterer (73.) következik, aki a vártnál simábban verte a harmadik helyen kiemelt argentin Diego Schwartzmant (16.).

Fucsovics és a 22 éves Marterer eddig kétszer találkozott egymással, 2015-ben a wroclawi challenger-tornán a magyar nyert 3:6, 7:6, 7:6-ra, majd idén Miamiban az első fordulóban a balkezes Marterer bizonyult jobbnak 6:4, 6:4-gyel.

"Nem gondolkodtam rajta, hogy ki lenne jobb következő ellenfélnek, Schwartzmannal még nem játszottam, Marterernek pedig esetleg vissza tudnék vágni a Miamiban elszenvedett vereségért" - fogalmazott a magyar játékos.

Fucsovics párosban - oldalán a bosnyák Mirza Basiccsal - a negyeddöntőben az első helyen kiemelt Lukasz Kubot, Marcelo Melo lengyel, brazil kettőssel találkozik.

Fucsovics Márton-Marco Cecchinato (olasz) 7:5 (7-5), 6:1