Társoldalunk:

Az olimpiai ezüstérmes féltékenységből dobta az edzőjét

2018.05.07. 18:35

Három hónappal a phjongcshangi téli olimpia után a női műkorcsolyázók között ezüstérmes Jevgenyija Medvegyeva szakított edzőjével, aki az aranyérmes Alina Zagitova trénere is.

Eteri Tutberidze hétfőn beszélt arról, hogy a kétszeres világbajnok Medvegyeva egy ideje nem veszi fel neki a telefont, s nem reagál megkereséseire. A szakember szavai alapján csoportján belül már jó ideje lehetnek feszültségek, ugyanis Tutberidze most elárulta, hogy a 18 éves korcsolyázó nem szerette volna, ha a későbbi győztes Zagitova indul a játékokon.
Azzal a gyerekes kérdéssel fordult hozzám, hogy nem tudnám-e Alinát még egy évig a juniorok között tartani - nyilatkozta az edző, aki elmondása szerint azzal vágott vissza Medvegyevának, hogy a sportban mindenkinek ugyanolyan esély jár.

Balra az aranyérmes Alina Zagitova, jobbra az ezüstérmes Jevgenyija Medvegyeva a phojngcshangi eredményhirdetés utánForrás: Sputnik/Alexander Vilf

Jevgenyija Medvegyeva, aki közel tíz éven át dolgozott együtt Tutberidzével, az olimpia óta egy gyerek műkorcsolyázókról szóló televíziós produkció műsorvezetőjeként tevékenykedik. Hirtelen távozása után pedig olyan pletykák kaptak szárnyra Oroszországban, hogy vagy sportolói karrierjének lezárására készül, vagy örmény állampolgárságért folyamodik, melyre édesapja révén lenne jogosult. Ez utóbbit ugyanakkor az örmények sportági szövetségének egyik vezetője cáfolta, majd később maga a sportoló jelentette be, hogy továbbra orosz színekben, a kanadai Brian Orserrel folytatja.
Köszönök mindent Tutberidzének, akitől rengeteg leckét kaptam és sokat tanultam. Egész életemben emlékezni fogok rá - áll Medvegyeva közleményében. A váltással kapcsolatban úgy fogalmazott, reméli, mindenki megérti majd a döntését.