Vágólapra másolva!
Várhatóan több ezer fő részvételével utánpótlás Európa-bajnokságot rendezhet jövőre a Magyar Kick-box Szakszövetség (MKBSZ).

A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) szerdai tájékoztatása szerint a kontinensviadal főpróbája lesz a jövő hétvégi budapesti világkupa, mivel a BOK Sportcsarnokban május 18. és 20. között sorra kerülő megmérettetésen az érintett korosztályokban is rendeznek küzdelmeket.

Király István, az MKBSZ alelnöke, egyben az európai szervezet, a WAKO Europe első alelnöke szerint az utánpótlás Eb rendezés szempontjából még a világbajnokságnál is nagyobb kihívás, hiszen a három korosztály - kadet1 (10-12 évesek), kadet2 (13-15), illetve junior (16-18) - minden kategóriájában országonként két versenyző indulhat.

"A rendezők remélhetőleg ismét helyt tudnak majd állni és bebizonyítják, hogy a kick-box nemcsak az egyik legeredményesebb sportág itthon, hanem a sport, mint stratégiai ágazat egyik fő célkitűzéséhez illeszkedve újabb és újabb világversenyeket tud Magyarországra hozni, ezzel segítve a turizmust és a sportág népszerűsítését. Szeretnénk kiemelt sportággá válni, és azt gondoljuk, hogy az évenkénti világkupák mellett a mögöttünk álló világbajnokság és a jövő évi utánpótlás Eb megrendezése is jó ajánlólevél ehhez" - nyilatkozta az alelnök utalva arra is, hogy tavaly novemberben felnőtt vb-nek adott otthont Budapest.

Király István arról is beszélt, hogy a szövetség a már meglévő komoly tömegbázisát 10 ezer fősre szeretné bővíteni a következő években.

"A sok-sok éve tartó kiemelkedően eredményes versenysport státusz megőrzése mellett a népszerűsítés, valamint az egészen kis kortól kiépített tömegesítés az egyik legfontosabb célunk" - tette hozzá.

Az utánpótlás Eb-t Győrben rendezik 2019 augusztusának végén. A magyar fiatalok a legutóbbi, 2017-es szkopjei kontinensviadalon 20 arany-, 22 ezüst- és 30 bronzéremmel minden idők legjobb szereplését produkálták.