Vágólapra másolva!
A 23-szoros Grand Slam-bajnok amerikai Serena Williams nem indul jövő héten a római salakpályás tenisztornán.

"Szomorúan jelentjük be, hogy

- tájékoztattak szerdai Twitter-bejegyzésükben a szervezők. Hozzátették: nagyon várták, hogy újra lássák a korábbi világelsőt a Foro Italico vörös salakján. "Talán majd jövőre" - zárták bizakodva a közleményt.

Serena Williams inkább dzésekkel próbál formába lendülni Forrás: AFP/2018 Getty Images/Al Bello

A 36 amerikai játékos első gyermekének szeptemberi születése miatt 404 napot hagyott ki, márciusban Indian Wellsben és Miamiban lépett pályára. Kaliforniában a harmadik fordulóban nővére, Venus búcsúztatta, majd Floridában a nyitókörben kikapott az Indian Wells-i bajnok japán Oszaka Naomitól.

Az amerikai sztár azóta nem versenyzett.

Serena Williams a múlt héten lemondta részvételét a madridi tornán is, amely jelenleg zajlik. A teniszező akkor közölte, hogy

edzésekkel próbál csúcsformába lendülni

a május 27-én kezdődő Roland Garrosra.