Történelmet írtak a magyar muay-thai harcosok a világbajnokságon

Történelmet írt a magyar küldöttség
Vágólapra másolva!
Öt versenyzővel vágott neki minden idők legerősebb világbajnokságának a Magyar Muaythai- válogatott, s bár a csapat bízott a jó szereplésben, az eddigi eredmények minden képzeletet felülmúlnak.

A cancúni viadal ötödik napján az elit kategóriában, Spéth Norbert Attila (-67 kg) a török Furkan Semih Karabagot pár másodperc alatt elintézte és technikai KO-val jutott a fináléba. Ebben a kategóriában magyar versenyző még nem jutott ilyen magasra. A döntőben az ellenfele a fehérorosz Dmitrij Varec lesz, IFMA vb-, és Eb- címvédő, többszörös profi világbajnok.

Kurdy István (-63,5 kg) KO-val maradt alul a brit Natty Dodds ellen, Nagy Ede (+91 kg) pedig 30-27-re kapott ki a koreai Jangwon Kyeon-tól, de mindketten bronzéremmel térhetnek haza, minden idők legeredményesebb magyar muaythai harcosaiként a világbajnokságról.

– mondta Dudok Károly elnök.
Bányász Adrián szövetségi kapitány kétéves megbízása a vb után jár le, de egy ilyen szereplés után, nem kérdés, hogy helye van a válogatott élén. A szakvezető még nem kezdett el ünnepelni, hiszen Spéth Norbertre kell koncentrálnia.

Történelmet írt a magyar küldöttség Forrás: Magyar Muaythai Szövetség

„Nagyon büszkék vagyunk az egész csapatra és Norbira. Ez a 23 éves fiú Szirmabesenyőről indulva, amatőr sportolóként, és példamutató alázattal jutott el idáig, ami minden fiatal számára követendő lehet. Norbi pályafutásának legerősebb ellenfelével találkozik a döntőben, de hát ezen a vébén, főleg a fináléban, nem akárkik harcolnak.

Ha az ökölvívásból akarok példát hozni, akkor azt is mondhatnám, hogy Norbi szombaton Floyd Mayweather-rel csap össze.

De az a legjobb az egészben, hogy ő csak egy ellenfelet lát maga előtt, nem egy világsztárt, és hiszem, hogy mindent megtesz a legfényesebb éremért." – nyilatkozta Bányász Adrián szövetségi kapitány.