Vágólapra másolva!
A magyar versenyzők kilenc érmet, egy aranyat, három ezüstöt és öt bronzot szereztek vasárnap a Szegeden zajló kajak-kenu világkupa 200 és 500 méteres döntői során. A döntők után Fekete Ádám, az aranyérmes kenus páros egyik tagja kötelező győzelemről beszélt, míg Hajdú Jonatán így is csalódottan értékelt.

Női K-2 200 méteren Hagymási Réka és Szabó Ágnes világbajnok kettőse, illetve Kiss Blanka és Lucz Anna képviselte a házigazdákat, s meglepetésre sokáig utóbbi egység állt jobb helyen a döntőben. Kissék jól rajtoltak, egészen a végéig tartották a lépést az élen haladó, kétszeres olimpiai bajnok Lisa Carrington vezette új-zélandi párossal, csak az utolsó métereken előzte meg őket Hagymási és Szabó. Utóbbi egység lett tehát a második, Kiss és Lucz Anna pedig a várakozást felülmúlva harmadik.

A párom, Ági már sok pályát ment ezen a versenyen, én pedig nem vagyok teljesen egészséges, így nem volt egyszerű a helyzetünk. De nagyon szeretjük ezt a számot, élvezzük a gyors kajakozást" – mondta Hagymási Réka.

Kiss Blanka és Lucz Anna lapátolnak a cél felé Fotó: Szabó Gábor - Origo

Kiss Blanka úgy fogalmazott: nagyon örülnek a harmadik helynek, fiatal páros az övék, nem is sokat gyakoroltak, ezért ők is meglepődtek, hogy sikerült érmet szerezniük.

A kenu kettesek fináléjában Hajdu Jonatán és Fekete Ádám tavaly világbajnoki harmadik duója remekül rajtolt, hamar az élre állt, s a célig olyan jelentős előnyt épített fel, hogy nem volt kérdés, megnyeri a futamot. A kettős szombaton második lett 500 méteren, így már a második dobogós helyét ünnepelhette.

„Mindketten imádjuk a hátszelet, úgyhogy ez jól jött. Rosszabb idő van mint tegnap, oldalról is érkeztek a hullámok, ez pedig kormányos szemmel nem a legjobb.

Szombaton, az ötszáz méteren még inkább éreztem. Akkor többen voltunk a hajóban. A mai teljesítményünk biztató az Eb-re és a vb-re nézve. Ott is szeretnénk aranyérmet nyerni. – értékelt a magyar aranyérem után a kenus Fekete Ádám.

– tette hozzá Hajdú Jonatán.

Fekete Ádám és Hajdú Jonatán, az aranyérmes páros Fotó: Szabó Gábor - Origo

Férfi K-1-ben Kopasz Bálint és Noé Zsombor is óvatosan kezdett, majd a táv második felében mindketten feljöttek a vezető kettősre, a spanyol Roi Rodriguezre és az 1000 méteren győztes portugál Fernando Pimentára. A dobogóért tulajdonképpen egymással harcoltak, s ebből a csatából végül - némi meglepetésre - Noé jött ki jobban, így övé lett a bronz.

Nagyon összpontosítottam a vízfogásra. Hatalmas dolog, hogy a dán René Holten Poulsent magam mögé tudtam utasítani, de az is fantasztikus, hogy felvettem a versenyt olyan klasszisokkal, mint Kopasz Bálint, Fernando Pimenta, vagy éppen Roi Rodriguez" – értékelt Noé Zsombor.

Női C-1 500-on Lakatos Zsanett és Nagy Bianka nem a bronzért, hanem az ezüstért harcolt egymással a végén. A kínai Hszü Si-hsziao féltávnál az élre állt, a finist is jól bírta, de mögötte nagy csata alakult ki a két magyar között, ebből végül Lakatos jött ki jobban, hat századdal megelőzve 17 éves szegedi ellenfelét.

A szegedi Nagy Bianka a magyar csapat legfiatalabb tagja Fotó: Szabó Gábor - Origo

„Álmodni sem mertem erről. Rutinszerzésképpen jöttem el a versenyre, már a döntőbe kerülés is óriási dolog volt.

Mióta elkezdtem kenuzni, figyelemmel kísértem Vajda Attila pályafutását. Óriási motivációt adott, hogy korábban vele edzhettem a Maty-éren. És végre megtudtam mennyit jelent a hazai pálya, mert kétszáz méternél nagyon sokat segített a magyar közönség – mondta Nagy Bianka, aki júniusban fogja betölteni 18. életévét. - Én a saját pályámra koncentráltam, de éreztem, hogy érkezik Bianka.

– tette hozzá Lakatos Zsanett.

A négyeseknél a tavaly ugyanebben az összeállításban Európa-bajnok, háromnegyed részben pedig világbajnok Lucz Dóra, Medveczky Erika, Takács Tamara és Vad Ninetta alkotta kajakos kvartett idény eleji formát mutatva harmadikként ért be az bombaformában lévő új-zélandiak, illetve az ausztrálok mögött. Racskó Fruzsina, Katrinecz Rita, Szabó Ágnes és Gamsjager Lisa-Maria ötödikként lapátolt a célba.

Az Európa-bajnok női kajaknégyes ezúttal a harmadik helyet szerezte meg Fotó: Szabó Gábor - Origo

- kezdte az értékelést Medveczky Erika. - Sok hibával versenyeztünk, de talán a harmadik pályára már összeálltunk annyira, hogy bronzérem lett a vége. Szerencsére sikerült jól hoppolnunk a végén - folytatta Vad Ninetta. - Nagyon sokat kéne még összeülnünk, hogy kiküszöböljünk minden hibát, de így is jobban mentünk, mint a tavalyi Eb-pályán, ahol kis híján vízbe borultunk a végén - vette át a szót Takács Tamara. -

– tette hozzá Lucz Dóra.

A férfiak hasonló versenyében - amely immár ugyancsak olimpiai szám - a Mozgi Milán, Tótka Sándor, Molnár Péter, Somorácz Tamás összeállítású négyes és a Balaska Márk, Birkás Balázs, Dudás Miklós, Kuli István alkotta kvartett is kivette a részét a színvonalas küzdelemből, utóbbi hajó sokáig vezetett is. A hajrát aztán a spanyolok bírták a legjobban, másodikként némi meglepetésre Balaskáék, harmadikként pedig Mozgiék csaptak be a célba.

Az ezüstérmes férfi kajaknégyes Fotó: Szabó Gábor - Origo

- mondta az ezüstérmes Dudás Miklós. - Azért ez a tartalékolás nem volt ennyire tudatos. Inkább úgy fogalmaznék, hogy az elején kijöttek a hibák, és a döntőre minden összeállt tökéletesen" - tette hozzá Kuli István.

„Ez a bronzérem korántsem kudarc, hiszen ez volt a harmadik összeülésünk. Jó pálya volt, jó volt a fiúkkal evezni

- mondta Somorácz Tamás. - Örülök, mert nagyon tetszik, hogy a Kajak-kenu Szövetség igazi showt csinált a Világkupából. Mi versenyzők élvezhettük ennek leginkább a gyümölcsét. Ez az eddig legjobb Világkupa. Remek hétvége volt" - tette hozzá a bronzérmes Tótka Sándor.

Ez a nyolc kajakos - más felállásban - a jövő heti, duisburgi vk-n is vízre száll majd.