Serena Williams nem lesz kiemelt a Roland Garroson

tennis Horizontal
US player Serena Williams looks on after losing her women's final match against Spain's Garbine Muguruza at the Roland Garros 2016 French Tennis Open in Paris on June 4, 2016. / AFP PHOTO / PHILIPPE LOPEZ
Vágólapra másolva!
A Roland Garros szervezőbizottsága hétfői közleményében bejelentette, hogy a 23-szoros Grand Slam-győztes, Serena Williams az idei  párizsi tornán nem lesz kiemelt.

Míg a női hivatásos játékosokat tömörítő WTA úgynevezett védett ranglistája - ez a szülés után két évig él – lehetővé tette, hogy Serena Williams leadja a nevezését a Francia Nyílt Bajnokságra, addig a kiemelésekről saját hatáskörben döntő párizsi szervezők már nem voltak megengedők a szülés után első Grand Slam-tornájára készülő korábbi világelsővel, írja az ESPN amerikai híroldal.

"A szervezők idén is a WTA érvényes ranglistája alapján készítik el a kiemelések listáját. Ahogy korábban, úgy a kiemelések idén is megfelelnek az adott hét rangsorának" – áll a szervezők által kiadott közleményben.

Serena Williams már a párizsi salakon készül:

Márpedig ez lehetetlenné teszi, hogy a jelenleg a rangsorban a 453. helyen álló korábbi világelső a kiemeltek biztonságát élvezhessen, ehelyett akár már az első fordulóban összekerülhet az egyik esélyessel is.

"Örülnék, ha megváltoztatnák a szabályt. Hihetetlen, hogy milyen erőfeszítéseket tett, hogy fizikálisan és mentálisan is vissza tudjon térni" – mondta még a római salakpályás tornán egyik legnagyobb riválisa, az orosz Marija Sarapova.

Hasonló véleményen van a jelenlegi világelső, a román Simona Halep is.

"Szülni normális dolog, érthető, hogy jár a védettség a ranglistán... többről van szó, mint a teniszről. Úgyhogy majd eldöntik, hogy kaphat-e kiemelést, de szerintem helyes döntés, ha valaki szülés után védettséget kap."

Serena Williams szeptemberben adott életet első gyerekének, és a Roland Garros lesz az első Grand Slam-tornája, a 2017-es Australian Open óta, amelyet megnyert. Az amerikai teniszező összesen 23 GS-tornát nyert, Párizsban pedig 3-szor tudott győzni.

A főtáblák sorsolását csütörtökön tartják.