Vágólapra másolva!
Hiába vezetett brékelőnnyel az első (5:2) és a második (2:0) játszmában is Babos Tímea, Lara Arruabarrena ezúttal is jobbnak bizonyult nála. A francia nyílt teniszbajnokság első fordulójában a 28 éves spanyol 7:6, 6:3-ra győzte le a magyart, aki a párosban vigasztalódhat a Roland Garroson.

Babos Tímea úgy érkezett a Roland Garrosra, hogy pályafutása eddigi legjobb első 5 hónapját produkálta, ami akkor is igaz, ha elvonatkoztatunk a párostól, a januári Australian Open győzelemtől. Megszerezte a harmadik WTA-serlegét egyéniben és a 28 mérkőzéséből 16-ot megnyert. Tajvan után Monterreyben is döntőt játszott, és emlékezetes csatában kapott ki Garbine Muguruzától.

A Roland Garros ugyanakkor egyértelműen a legkevésbé sikeres Grand Slam-versenye, ahol 2012 óta csak egy meccsen tudott győzni a főtáblán, és párosban is a 16 közé kerülés jelentette a maximumot.

Ránézésre nem egy rossz sorsolás a világranglista 91. ellen kezdeni Párizsban,

de egyrészt évek óta mondjuk, és tény, hogy a női teniszben 10 és 150 között nincs lefutott meccs, annyira sűrű a mezőny, másrészt Lara Arruabarrena eddig rendre jobbnak bizonyult Babos Tímeánál (kétszer találkoztak korábban). A spanyol játékának egyébként is sokkal inkább kedvez a salak.

Babos Tímea hergelte magát, de ez sem volt elég Forrás: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

A Suzanne Lenglen aréna mögötti területen található a 14-es pálya, aminek a négysoros lelátóján bőven volt hely. A franciák nem tolonganak délelőtt a Roland Garroson, legalább kéttucat magyar szurkolt Babos Tímeának.

Tökéletesen indult a mérkőzés: Babos Tímea előbb hozta a saját adogatását majd viszonylag simán elnyerte a spanyolét, és mikor leültek pihenni, már 3:0-ra vezetett.

Az első kritikus gém az ötödik volt, amiben a harmadik adogatóelőnyt sikerült értékesíteni. Arruabarrena egyre magabiztosabban játszotta a klasszikus salakpályás teniszt. Nem hibázott, variálta az ütéseket, a sebességet, magas pörgetések, kellemetlen nyesések, kiváló lábmunka és kétszer-háromszor kellett megnyerni egy labdamenetet a pontért.

Babos Tímeának megvan a játéka az ilyen teniszezők ellen, a tenyerese egyre komolyabb fegyver, de nagyon nehéz egyszerre türelmesnek és agresszívnek lenni, ráadásul, ha nem támad, akkor az ellenfél rögtön átveszi az irányítást.

A feszültség 5:2 után kezdett fokozódni.

A spanyol érezte, hogy ez a szett még nem ment el, és kihasználva a magyar első megingását visszabrékelt. A játszmáért szervált Babos Tímea, de pontot sem nyert. Hirtelen már Arruabarrenanál volt a lélektani előny, ennek megfelelően két fogadóelőnye is lett a 6:5-höz.

A legrosszabbkor hibázott Babos Forrás: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

Babos Tímea óriásit küzdött, hogy ebből a gödörből kimásszon és adjon magának még egy esélyt a rövidítés kiharcolásával. A tie-breakben végig a spanyol vezetett, ő jutott játszmalabdához 6:5-nél. Babos Tímeának bejött az első adogatása, de nem tudta végigvinni a támadását, hibázott. Elment a szett 55 perc alatt.

A folytatásban sajnos az első felvonás forgatókönyvét másolták. Megint Babos Tímea jutott brékelőnyhöz, de a 2:0-ból gyorsan 2:5 lett, hiába volt 40:15-je a 3:1-hez, illetve 40:0-je a 3:3-hoz.

Igaz, a spanyol innen jött vissza az első játszmában, de ő simán kiadogadta a meccset 5:3-nál. A vége egy sokadik ki nem kényszerített hiba volt tenyeressel, ami talán a leginkább cserbenhagyta Babos Tímeát ezen a napon.

Mladenovic is kiesett

Babos Tímea párostársa, a francia Kristina Mladenovic egyesben szintén az első fordulóban búcsúzott. A mezőny 29. kiemeltjét a német Andrea Petkovic győzte le hétfőn egy szoros és egy sima szettben.

Elsőként rangsorolt párosuk szerdán az Ajla Tomljanovic, Csang Suaj ausztrál, kínai duó ellen kezdi meg szereplését.

Eredmények, női egyes, 1. forduló:
Lara Arruabarrena (spanyol)-Babos Tímea 7:6 (7-5), 6:3
Petkovic (német)-Mladenovic (francia, 29.) 7:6 (12-10), 6:2