Vágólapra másolva!
Fucsovics Márton és olasz partnere akár játszmát is nyerhetett volna az első kiemeltek ellen a Roland Garroson. Babos Tímea a párosban vigasztalódott. Serena Williams a párosban is visszatért a nővérével és a macskaruhában egyelőre száz százalékos. Novak Djokovic csak a győzelmének örülhetett a szerdai mérkőzése után. Már a 32 közé kerülésért teniszeztek a párizsi salakon.

A három nem páros szám, de szerdán három párosra figyelhettünk a francia nyílt teniszbajnokság 4. napján.

Babos Tímea és Kristina Mladenovic először indult egy Grand Slamen első kiemeltként. A magyar, francia duó egy sima és egy szorosabb szettben, 66 perc alatt győzte le az Ajla Tomljanovic, Csang Su-aj ausztrál, kínai egységet.

Fucsovics Márton és Marco Cecchinato alkalmi kettőse megkapta a férfiaknál első kiemelt duót, Lukasz Kubotot és Marcelo Melot. Harmadiknak ott voltak a Williams nővérek, akik 14-szeres Grand Slam-bajnokok és nem mellékesen három olimpiai aranyat is nyertek együtt.

Természetesen az egyéniben is zajlott az élet a Roland Garroson, de sokáig az jelentette az egyetlen meglepetést, hogy a szebb napokat megélt Tomas Berdych hiába egyenlített a kedden 6:7, 6:7, 1:1-nél félbeszakadt meccse szerdai folytatásában. A francia Jeremy Chardy az ötödik játszmában megint jobb volt a csehnél, 7:6, 7:6, 1:6, 5:5, 6:2-re nyert. A hazai boldogságon túl ez azt is eredményezte, hogy a centerpálya eredeti programját szerdán sem tudták befejezni.

Novak Djokovic nyerni tudott Forrás: AFP/Tiziana Fabi

Novak Djokovic produkcióját még jóindulattal is túlzás lenne kiemelkedőnek nevezni. A 21 éves Jaume Munar kellemetlen perceket okozott a korábbi világelső szerbnek. A selejtezőből érkezett spanyol a 64 közé kerülésért honfitársát, a 2013-ben Roland Garros-finalista David Ferrert győzte le (3:6, 3:6, 7:6, 7:6, 7:5.) Igaz, hogy Djokovic nem vesztett játszmát, de 33 ki nem kényszerített hiba sokat elárul a játékáról, a formájáról.

elég hullámzó volt a játékom. Egyszerűen csak a megfelelő pillanatokban elég jó voltam. Remélhetőleg, a következő meccsre javul a teniszem színvonala"- értékelt a mérkőzés után Novak Djokovic.

Jaume Munar nevét lassan érdemes lesz megtanulni, fogunk még hallani róla. Rafael Nadal a mentora és az ő mallorcai akadémiáján készül. Ha már a fiataloknál járunk, akkor ne menjünk el szó nélkül a férfiak 128-as mezőnyének legfiatalabb tagja mellett. Corentin Moutet alig múlt 19 éves, ami azért is érdekes, mert

ebben a korosztályban nekünk is van két kivételes tehetségünk.

Piros Zsombor és Valkusz Máté jól ismeri a franciát. Piros Zsombor háromszor mérkőzött vele 2017-ben. Az első meccsüket még a francia nyerte, de egy héttel később, az Australian Open junior fiú elődöntőjében visszavágott a magyar (6:3, 6:4), majd a nyáron az U18-as Európa-bajnokság döntőjében is jobbnak bizonyult nála (6:4, 7:5.) Moutet már tavaly júliusban a 334. volt a ranglistán, azóta egészen a 135. helyig jött fel. Alanyi jogon indulhatott volna a selejtezőben, de a francia szövetségtől a főtáblára kapott szabadkártyát, pont úgy, mint az Australian Openen.

Összehasonlíthatatlanul jobbak egy francia, amerikai, ausztrál, brit fiatal lehetőségei

a profi pályafutása elején, a legnehezebb időszakban, amikor a juniorból kinőve a felnőttek között kell eljutni a top százba, mint egy magyarnak, vagy a miénkhez hasonló nemzet tehetségének.

Corentin Moutet az első fordulóban a legidősebb egyéni induló, a 39 éves Ivo Karlovic ellen nyert (7:6, 6:2, 7:6), de szerdán a belga David Goffin már sok volt neki. Az első szettben ugyan brékelőnnyel vezetett a belga ellen, de a szenzáció elmaradt (5:7, 0:6, 1:6.) Játszott egy jó meccset a világ egyik legnagyobb teniszarénájában, a Suzanne Lenglenen, ahova ki tudja, mikor jut el a két magyar kortársa.

Visszatérve a párosokhoz azért kezdjünk a Williams nővérekkel, mert ők fejezték be elsőként a meccsüket a három kettős közül. Babos Tímeáék pályáján Damir Dzumhur (vele edzett vasárnap Fucsovics Márton) és Radu Albot (őt győzte le Fucsovics Márton az Australian Open első fordulójában) csatája 3 óra 47 percig tartott, így ott csúszott a program.

Serena Williams a nem mindennapi öltözetben Forrás: AFP/Christophe Simon

Serena Williams megint a macskaruhájában játszott,

amit amúgy nyugodtan nevezhetünk cápadressznek, de az sem téved nagyot, aki a könnyűbúvárok öltözetéhez hasonlítja. A minden csoda három napig tart elv alapján, a jövő héten már biztos többet beszélnek a 23-szoros egyéni Grand Slam-bajnok teniszéről, mint az öltözetéről – feltéve, hogy eljut odáig. A párosban az első fél órában ember meg nem mondta volna, hogy a műfaj két klasszikusa játszik a kedves japán lányok ellen. Igaz, hogy Aoyama Suko és Kato Miyu 14. kiemeltként indult az idei francia nyílt teniszbajnokságon, de akkor is meglepő volt, mennyivel jobban játsszák a párost. Az amerikaiak aztán elkapták a ritmust és 4:6, 6:4, 6:1-re nyertek.

Közben a 9-es pályán

Fucsovics Mártonék nagyszerűen tartották magukat az első kiemeltek ellen.

Fucsovics Márton párosban búcsúzott a Roland Garrostól Forrás: NurPhoto/Robert Szaniszlo/NurPhoto/Robert Szaniszlo

Az persze látszott, hogy a lengyel és a brazil egyaránt igazi párosspecialista. Az egyetlen látványos különbség a két egység között a hálójátékban mutatkozott. Az első játszmában 4:4-ig, a másodikban 5:5-ig tartotta a lépést az ellenféllel a magyar és az olasz. Sajnos mindkét esetben Fucsovics Márton adogatása ment el a kritikus helyzetben. Jellemző a kiélezett küzdelemre, hogy

a második szettben, 5:4, 30:0-ra vezetett az esélytelenebb duó, amikor Kubot szervált.

A végén még hárítottak két meccslabdát, de a harmadiknál Marco Cecchinato hosszúra ütötte a labdát (4:6, 5:7.)

Babos Tímea és Kristina Mladenovic egyaránt az első fordulóban búcsúzott az egyéniben. Ez a franciának lehet fájdalmasabb, mert ő tavaly negyeddöntőig jutott a Roland Garroson, így sok pontot veszít és kiesik a top 50-ből. Most mindketten a párosra koncentrálhatnak és ennek meg is lett az eredménye, mert magabiztos, első kiemelthez méltó győzelemmel kezdtek. Alja Tomljanovic és Csang Suaj ellen 6:1, 5:1-re is vezettek Babosék, a vége 6:1, 5:4 lett.