Vágólapra másolva!
Pénteken jelent meg a hír a Duna Aréna Facebook-oldalán, amiből arra lehet következtetni, hogy az üzemeltető Budapest 2017 NKft. és a Hosszú Katinka nevével fémjelzett Iron Aquatics úszóklub között újabb egyhónapos megállapodás született a Duna Aréna használatával kapcsolatban, amit Balogh Sándor, a BP2017 gazdasági igazgatója is megerősített.

Az úszóklub működését irányító Iron Corporation arról tájékoztatta az SzPress Hírszolgálatot, hogy a híresztelések ellenére az edzőik közül idén senki sem távozott, éppen ellenkezőleg, a felkészülési időszakban lelkiismeretesen dolgoztak, hogy a fiatalok a lehető legjobb szakmai hátteret kaphassák az utánpótlásversenyekre.

Időt nyert a Hosszú Katinka nevével fémjelzett úszóklub, Shane Tusup jelenlegi szerepe tisztázatlan Forrás: Instagram/Hosszú Katinka

A klub szakmai irányítását egyébként egy edzői kollektíva végzi, az egyéb ügyek intézését, így a gyerekek versenyeztetésével kapcsolatos feladatokat pedig az Iron Corporation munkatársai látják el, akik tudnak arról, hogy az új helyzetben az érintett szülők más klubot keresnének a gyerekeiknek.

Továbbra is folyamatos kapcsolatban vannak Hosszú Katinkával, a Shane Tusup jelenlegi szerepével kapcsolatos kérdésekre viszont nem kívánnak választ adni.