A kapitány 37 fős keretet hirdetett a kajak-kenu Eb-re

Kammerer Zoltán
Kammerer Zoltán a magyar válogatott legrutinosabb tagja
Vágólapra másolva!
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség Elnöksége hétfőn délután elfogadta a szövetségi kapitány előterjesztését, így Hüttner Csaba hivatalosan is kihirdette, hogy kik képviselhetik a magyar színeket a pénteken kezdődő belgrádi Európa-bajnokságon. Az előzetes információk alapján a tavalyinál jóval erősebb mezőny áll rajthoz.

Tavaly, július közepén, a Plovdivban rendezett kajak-kenu Európa-bajnokságon a magyar válogatott minden idők egyik legjobb szereplését produkálva 10 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzéremmel zárt. Idén, Hüttner Csaba szerint nem lehet elvárás, hogy ennyire jó eredményeket érjenek el a mieink.

„Nem szabad elfelejteni, hogy az idei mezőny sokkal erősebb lesz, mint a tavalyi, miután ezen az Európa-bajnokságon lehet kvótákat szerezni a jövő évi Európa Játékokra. Ráadásul ezt a kontinensviadalt 5 héttel korábban rendezik meg, így teljesen máshol tartunk a felkészülésben, például a csapathajóknak még nem volt lehetőségük arra, hogy összecsiszolódjanak. Ugyanakkor a versenyzőink jó formában vannak, ezt bizonyítják a hétvégi válogató eredményei, meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Nem bánnám, ha most halványabban szerepelnénk, az év fő versenyén, az augusztusi világbajnokságon pedig jobban teljesítenénk, mint tavaly" – mondta a felnőtt kapitány saját várakozásairól.

Kammerer Zoltán a magyar válogatott legrutinosabb tagja Forrás: MTI/Kovács Tamás

A válogató eredményei alapján 13 egyesület 37 versenyzője utazhat az Eb-re. A rangidős ezúttal is Kammerer Zoltán lesz, aki márciusban múlt el 40 éves, vele egy hajóban, a K-4 1000 méteres egységben foglal helyet a válogatott legfiatalabb tagja, a 19 esztendős Varga Ádám is. A hosszabbik távon rajtoló férfi négyesbe az 1000 párosban és egyesben mutatott forma alapján lehetett bekerülni, így az egység tagja Erdőssy Csaba és Ceiner Benjámin is.

A női négyesbe a négy legjobb egyes került, így Kozák Danuta, Medveczky Erika, Kárász Anna és Bodonyi Dóra próbálkozhat meg a címvédéssel. A C-4 500 méteren rajtoló hajóba pedig szintén egyesben nyújtott teljesítménye alapján került be Bodonyi András, aki C-1 1000 méteren lett második, rajta kívül az ötszáz egyes két legjobb balos versenyzője, Kiss Balázs és Viola Viktor és a jobbos Némedi Konrád került be az egységbe. Utóbbi C-2 500-on és C-1 200 méteren mutatott jó formát a válogatón.

A kapitány szerint Kozák Danuta nincs eredménykényszerben Forrás: MTI/Kovács Tamás

„A női kajaknégyessel szemben mindig elvárás, hogy nyerjen, szerintem erre ebben az összetételben is jó esélyeink vannak, bár a lányok az Európa-bajnokság előtt talán csak egyet tudnak majd együtt evezni. A férfi 500 négyestől dobogó közeli eredményt várok, a kenus és kajakos férfi 1000 párosoktól pedig azt, hogy a legjobb hatban legyenek. Egyesben Kozák Danuta jó formában van, ennek ellenére nincs eredménykényszerben, nála az a fontos, hogy visszaszokjon a nemzetközi mezőnybe, hiszen utoljára Rióban szerepelt világversenyen. Kiss Tamásnak nagyon nehéz dolga lesz, hiszen C-1 1000 méteren az olimpiai érmes brazil kenust kivéve minden él-versenyző európai. Kopasz Bálintnak sem lesz egyszerű K-1 1000 méteren, de a dobogó közelébe kerülhet és formája alapján jó eredményt várhatunk Birkás Balázstól is K-1 200 méteren. Medveczky Erika és Csipes Tamara párosa is érmes lehet ötszáz méteren és női kenuban is arra számítok, hogy mindkét olimpiai számban a legjobbak között lehetünk" – beszélt külön az ötkarikás versenyszámokról Hüttner Csaba.

A magyar válogatott szerdán utazik ki Belgrádba. A felnőtt Európa-bajnokság pénteken reggel az 1000 és az 500 méteres selejtezőkkel kezdődik, szombaton és vasárnap a döntő futamokat az M4 Sport csatorna élőben közvetíti majd.