Vágólapra másolva!
Fucsovics Márton párosban elődöntőbe jutott a 730 ezer euró összdíjazású (235 millió forint) stuttgarti füves pályás férfi tenisztornán.

A magyar játékos, oldalán a hazai közönség előtt szereplő Mischa Zverevvel a Jonathan Eysseric, Lucas Pouille kettősével találkozott pénteken. Az első játszmában Fucsovicsék 4:3-as előnyéig mindenki megnyerte saját adogatását, ekkor a franciák elvesztették szervagémjüket, így 27 perc alatt szetthátrányba kerültek.

Alakul a következő ATP-tornagyőzelem? Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Marijan Murat

A második játszmában az utolsó gémig nem hibázott az adogató fél, ám ekkor a magyar-német duó igen, így a 38 perces szett megnyerésével egyenlített a rivális kettős.

A döntő rövidítésben jól koncentráltak Fucsovicsék, nem hibáztak pontot szerválóként, míg az ellenfél adogatását háromszor is pontszerzéssel zárták, így megnyerték az egy és negyedórás összecsapást.

Az elődöntőt szombaton rendezik, a magyar, német duó ellenfele a Robert Lindstedt, Marcin Matkowski svéd, lengyel páros lesz.

Fucsovics számára egyéniben a nyolcaddöntő jelentette a végállomást, a hetedik helyen kiemelt kanadai Milos Raonic búcsúztatta csütörtökön.

Eredmények (az ATP honlapja szerint):
páros, negyeddöntő:
Fucsovics Márton, Mischa Zverev (magyar, német)-Jonathan Eysseric, Lucas Pouille (francia) 6:3, 5:7, 10-4 - döntő rövidítés