Vágólapra másolva!
Legutóbb 2015 novemberében volt arra példa, hogy Roger Federer és Novak Djokovic egy napon játsszon döntőt. Akkor a londoni ATP Finals utolsó meccsén párbajoztak, abban az évben az a hetedik közös döntőjük volt (ötöt Djokovic nyert meg.) Vasárnap a svájci Halléban, a szerb Londonban küzdött serlegért, amiből azt a következtetést is levonhatjuk, hogy a Big4 még mindig uralja a teniszt. Már csak az a kérdés, mikor lesznek újra együtt és sikerül-e Federenek megtörnie a „stuttgarti átkot”. Halléban ugyan nem jött össze a tízedik és megint csak egy hétig tudott világelső maradni, de az ilyen kihívások inkább erősíteni szokták őt.

Hiába aratott sporttörténeti győzelmet Rafael Nadal a Roland Garroson, gyorsan lement a salakos színpad függönye és az elmúlt két hétben már Roger Federer javította a különböző rekordjait, miközben Nadal ment szabadságra. Az első lehetséges alkalommal visszavette a trónt spanyol riválisától és a mallorcaihoz hasonló győzelmi sorozatban van. Áprilistól június elejéig visszatérően írhattuk, mondhattuk, hogy egészen elképesztő, amit Rafael Nadal csinál. Nos, most eljött Roger Federer ideje és az is egészen elképesztő, amit ő tesz.

Rafael Nadal a salakos szezont követően elment szabadságra Forrás: AFP/Loic Venance

A hallei ATP 500-as döntő előtt ott tartott a 36 éves (augusztus 8-án már 37) bázeli, hogy 20 mérkőzés óta veretlen füvön, tizedszer emelheti magasba a hallei bajnoknak járó trófeát, elérheti pályafutása 99. tornagyőzelmét, és világelsőként érkezhet Wimbledonba. Mindehhez már csak egyetlen akadályon kellett túljutnia: a 21 éves Borna Coric állt a háló másik oldalán.

- lelkendezett Roger Federer még szombaton. Az igazsághoz tartozik, hogy alig néhány éve nőtt három hétre a Roland Garros és a Wimbledon közti idő, tehát korábban esélye sem nagyon volt Federernek a duplázásra, mert ő mindig csak az egyik héten versenyzett a kettőből. Így is csúcstartó, senki nem nyert 18 versenyt füvön a férfiaknál (Wimbledonban nyolcszor, Halléban kilencszer maradt veretlen és ehhez jött Stuttgart a múlt vasárnap.)

Roger Federer ugyan kapott már ki hallei fináléban (2016-ban Alexander Zverevtől és négy évvel korábban Tommy Haastól) és Borna Coric az idén márciusban tesztelte őt rendesen Indian Wellsben (5:7, 6:4, 6:4-re nyert a svájci), de arra azért kevesen számítottak, hogy a fiatal horvát két játszmalabdát hárítva, a rövidítést 4:6-ról megfordítva behúzza az első szettet. Persze, nem véletlenül jutott el a döntőig Coric játszmavesztés nélkül, ráadásul csak egyszer elbukva az adogatását.

Ő búcsúztatta az első fordulóban a 2. kiemelt Alexander Zverevet.

A 21 éves Borna Coric állította meg a legendás Roger Federert Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Friso Gentsch

A finálé első felvonása a legjobb thrillerek forgatókönyvére emlékeztetett: 5:5-ig amolyan vihar előtti csend aztán jött a feszültség és egyre csak fokozódott. Roger Federer mindössze három pontot vesztett a tizenegyedik játékig adogatóként, de Borna Coric sem engedte fogadóelőny közelébe a címvédőt. Aztán a svájci mindent megtett, hogy elkerülje a rövidítést és brékelje a horvátot. Ötször volt egyenlő az állás (előtte tíz gémen át egyszer sem) és egy alkalommal Federer előnynél szervált Coric. Nem remegett meg, kimászott a nehéz helyzetből, kezdődhetett a tie-break. Ebben Federer 4:3-nál csinált egy mini-bréket, vezetett 5:3-ra, majd 6:4-re, de a következő négy pontot elvesztette, kettőt adogatóként.

Ha ekkor valaki arra gondolt, hogy Roger Federer nyomás alá került és már nem ő az esélyes, tévedett. A ranglista vezetője a második játszmában 4:3 után brékelt és viszonylag könnyedén ledolgozta a hátrányát.

Most viszont Borna Coric mutatta meg, hogy igenis számolni kell vele a következő években, mert mentálisan is egyre erősebb.

Miközben az első két játszmában egyetlen fogadóelőnyig sem jutott a döntő szettben, 2:2 után állva hagyta a címvédőt és 2 óra 7 perc alatt 7:6, 3:6, 6:2-re legyőzte Roger Federert. Coric, Halle előtt még negyeddöntőt sem játszott soha füves pályás versenyen.

Mi az a stuttgarti átok?

A németországi verseny 2015-ben váltott salakról fűre és az elmúlt három évben a stuttgarti győztes egyszer sem jutott túl a 2. fordulón Wimbledonban. Rafael Nadal nyert 2015-ben és kapott ki az All England Clubban Dustin Browntól a 64 között.

Megszakadt Roger Federer győzelmi sorozata és még Wimbledon miatt is aggódhat. Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Friso Gentsch

Egy évvel később Dominic Thiemet ünnepelték a svábok, de Wimbledonban ő is elvérzett a 2. körben, Jiri Vesely verte és hasonlóan járt tavaly Lucas Pouille is. Roger Federer megtörheti a stuttgarti átkot.