Vágólapra másolva!
Hosszú Katinka kivár, de a szövetség kapitány öt számra már benevezte az augusztusi glasgow-i Európa-bajnokságra.

Menedzsmentjének tájékoztatása szerint Hosszú Katinka Los Angelesben edz és továbbra is tervezi az indulását az augusztus elején kezdődő Glasgow-i Európa-bajnokságon. Segítőtársa akad, kiválasztott edzője viszont továbbra sincs, így

várhatóan egyedül dönt majd arról, hogy milyen számokban vállalja a megmérettetést a közelgő kontinensbajnokságon.

Legkésőbb július 24-ig döntenie kell, Dr. Sós Csaba szövetségi kapitány viszont a háromszoros olimpiai bajnoknőt megelőzve öt számra már benevezte – értesült az SzPress Hírszolgálat.

– nyilatkozta a szövetségi kapitány. "Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy az említett ötöt megfejeli még eggyel vagy kettővel, ahogy az is megtörténhet - formájának alakulástól függően -, hogy az ötből levesz mondjuk egyet. A magyar úszósport így is úgy is csak nyerhet az indulásával, eddigi eredményei pedig feljogosítják arra, hogy az Európa-bajnokságon induló válogatottban a 24. órában határozza meg a maga helyét." – hangsúlyozta a válogatott szakmai vezetője, aki a közelmúltban azt hangoztatta, hogy a szövetségnek érdeke és kötelessége Katinka kéréseinek a teljesítése.

Hosszú Katinka vélhetően az utolsó pillanatban dönt, mely számokban indul majd a glasgow-i Európa-bajnokságon Forrás: AFP

Kiss Kinga, az Iron Corporation, egyben Hosszú Katinka sajtóképviselője ehhez annyit tett hozzá, hogy az úszónő minden bizonnyal már meghozta döntését, azaz tudja, hogy milyen számokban érdemes indulnia, de bejelentésére még várni kell. A PR menedzser úgy gondolja, Katinka több mint húsz éves úszó múltjával a lehető legjobb döntést fogja meghozni.

Egy magát megnevezni nem kívánó neves magyar úszóedző úgy véli, hogy Hosszú semmiképpen sem egyedül utazik majd el az Európa-bajnokságra, ha nem egy edzővel, akkor valószínűleg annak a sportmasszőrnek a társaságában, aki a korábbi versenyeken is csak az ő rendelkezésére állt.