Két orosz atlétától is elvették az olimpiai ezüstérmét

Peking 2008 - Leichtathletik Oly OLYMPIA Olympiade Olympische_Spiele Peking Personen SP Sommerspiele SPORT HORIZONTAL
Tatyjana Lebegyeva elbúcsúzhat attól az ezüsttől
Vágólapra másolva!
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) jóváhagyta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 2016-os döntését, amely doppingvétség miatt megfosztotta Marija Abakumovát a gerelyhajításban, a szintén orosz Tatyjana Lebegyevát pedig a távolugrásban és hármasugrásban szerzett 2008-as pekingi ezüstérmétől.

Ugyancsak jóváhagyták csütörtökön a pályakerékpáros Jekatyerina Gnidenko kizárását, aki a 2012-es londoni olimpián nyolcadik lett keirinben.
A három orosz sportolót azért büntették meg, mert doppingmintájuk ismételt vizsgálata az anabolikus szteroidok közé tartozó klór-dehidrometiltesztoszteron (CDMT) jelenlétét mutatta ki.

Tatyjana Lebegyeva elbúcsúzhat attól az ezüsttől Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Bernd Thissen

A versenyzők az idén májusban, Lausanne-ban tartott meghallgatásuk során arra hivatkoztak, hogy a laboratóriumok által alkalmazott vizsgálati módszerek nem voltak szabályszerűek, ám ezt nem tudták bizonyítani.
Lebegyeva 2000-ben Sydneyben ezüstérmes lett hármasugrásban, 2004-ben Athénban megnyerte a távolugrást, majd 2013-ban visszavonult.