Társoldalunk:

Gyáva, aki nemet mond Hosszú Katinkának

2018.08.02. 07:44

Hosszú Katinka új edzője, Petrov Árpád azt mondta: nem sokat gondolkodott, hogy elvállalja-e a háromszoros olimpiai bajnok felkészítését. A Svájcból érkező Petrov szerint, aki Hosszú Katinkának nemet mond, az gyáva.

„Katinkával a harmadik telefonbeszélgetés után virtuálisan egymás tenyerébe csaptunk, annyira éreztem, hogy egyformán gondolkozunk.

Egyszerűen bele kellett vágnom ebbe a munkába. Aki egy ilyen felkérésre nemet mond, az gyáva vagy felkészületlen! – fogalmazott a Borsnak az úszóedző.

A pénteken kezdődő glasgow-i Európa-bajnokságon a várt küzdelem 200 méter vegyesen lehet, ugyanis Árpád ikertestvére, Iván Jakabos Zsuzsanna felkészüléséért felel, így a családtagok egymás ellen is küzdenek.

„A testvérem és köztem nincs szó féltékenységről, irigységről. Amikor felhívtam, hogy én leszek Katinka edzője, rögtön a lehetőség szakmai oldalát kezdtük el boncolgatni” – tette hozzá Petrov Árpád.

Forrás: Bors