Vágólapra másolva!
Harmadik napjához érkezet a glasgow-i úszó Európa-bajnokság, a lebonyolítás pedig mit sem változott a már megszokottakhoz képest: délelőtt ezúttal is az előfutamoké volt a főszerep. Magyar szempontból nem panaszkodhattunk: Verrasztó Dávid, Szilágyi Liliána, Kapás Boglárka, Bohus Richárd és Horváth Dávid is bejutott a délutáni középdöntőkbe.

Férfi 200 vegyessel kezdődött a nap, a négy előfutamból számunkra a harmadik volt érdekes, ebben úszott ugyanis Verrasztó Dávid. Méghozzá annak ellenére nem is rosszul, hogy neki a 400 a fő száma (amelyben kétszeres vb-ezüstérmes), 2:00.94-es idejével összetettben a 15. helyen befért a középdöntő mezőnyébe.

Verrasztó Dávid középdöntős 200 vegyesen Fotó: Mudra László - Origo

Női 200 pillangón hasonló volt a helyzet, mint egy nappal korábban a férfiaknál: Jakabos Zsuzsanna, Kapás Boglárka és Szilágyi Liliána ideje alapján nemcsak a középdöntőre, de a fináléra is joggal pályázhatott, a szabályok értelmében azonban egy nemzetből már a délelőtti futamokból is csak ketten juthattak tovább. Ez végül Szilágyinak és Kapásnak sikerült, előbbi a harmadik, míg utóbbi a negyedik legjobb időt úszta – Jakabos az ötödiket, ennek ellenére búcsúzni kényszerült.

"Úgy kalkuláltam, hogy a 400 vegyes után szombaton lesz egy pihenőnapon, ehelyett a váltóval tegnap este mégis mennem kellett és

Pedig délelőtthöz képest nem volt rossz az időm, de ez van" - mondta Jakabos.

Kapás Boglárkának nem maradt soki ideje kipihenni a tegnapi 800 gyorsot. "Túlzás lenne azt állítanom, hogy ez most jól esett. Az első 100 még viszonylag könnyen ment, de a másodikon már éreztem a 800 gyorsot, és főleg az utolsó 10-15 méter fájt nagyon durván. Szoros volt, de a tegnap után ez így reggel nem egy rossz idő és eredmény.

Fizikailag azért még össze kell szednem magam, lelkileg muszáj volt talpra állnom egy éjszaka alatt.

Ha délután bekerülök a döntőbe, akkor nagyjából kihoztam a maximumot ebből a számból."

"Könnyed úszás volt, de nyilván nem volt egyszerű a helyzet, mert a másik két magyar lány is nagyon be akart kerülni, úgyhogy oda kellett figyelnem mindenre. Nem vagyok nagy reggeli úszó, úgyhogy örülök ennek az időnek, aztán majd meglátjuk, mi lesz délután" – nyilatkozta Szilágyi Liliána.

Szilágyi Liliána a harmadik legjobb idővel került a középdöntőbe, megelőzve többek között Kapás Boglárkát és Jakabos Zsuzsát is Forrás: MTI/Illyés Tibor

100 háton Bohus Richárd 54.85-ös időt ment, amely a 15. helyre volt elég, ez pedig középdöntőt ért a kisebb könyöksérüléssel bajlódó sportolónak. Előzetesen Telegdy Ádám is nevezve volt ebben a számban, ő azonban visszalépett. Ahogyan Verrasztó Evelyn és Késely Ajna is a női 200 gyors előfutamaitól, így ebben a számban nem volt magyar induló.

Ellenben a 200 férfi mellel, ahol Horváth Dávid elmondása szerint legjobb délelőtti idejét úszta, be is jutott a középdöntőbe, méghozzá a 12. helyen.

"A mozgásomat nem éreztem annyira frissnek, ennek ellenére nagyon örülök az időmnek, mert ez életem legjobb reggeli úszása volt, jócskán megjavítottam az eddigit.

Délután szeretnék egyéni csúcsot úszni, ha sikerül, függetlenül attól, hogy bejutok-e a döntőbe, már elégedett leszek."

A Holló Balázs, Telegdy Ádám, Grátz Benjámin, Biczó Bence összetételű 4x200-as gyorsváltó épphogy lemaradt a döntőről, a kilencedik helyen zárt.

Délután, szokás szerint 18 órától pedig jönnek a középdöntők, illetve a döntők, bőséges magyar érdekeltséggel! Döntőt úszik férfi 100 méter gyorson Németh Nándor, Kenderesi Tamás és Milák Kristóf (200 pillangó), míg a középdöntőkben Bohus Richárd (100 hát), Kapás Boglárka és Szilágyi Liliána (200 pillangó), Horváth Dávid (200 mell), Verrasztó Dávid (200 vegyes) áll rajtkőre.