Vágólapra másolva!
A multisport Európa-bajnokság nyíltvízi úszó számait a Glasgow-tól nagyjából 25 kilométerre lévő, festői szépségű Loch Lomond Nemzeti Park tavában rendezik. Rasovszky Kristófnak hála, nekünk, magyaroknak még csodálatosabbá vált a helyszín, hiszen a veszprémi sportoló rögtön az első napon aranyérmet nyert öt kilométeren. Az újdonsült Európa-bajnok boldogan nyilatkozott a sajtó képviselőinek a vegyes zónában, többek között az Origónak is.

A skót szervezők humora rendben van, ezt a média centerben közölt üzenetükkel is bizonyították: felhívják a figyelmet a hipotermia, vagyis a szervezet fokozott mértékű kihűlésének veszélyére, valamint hogy a nyíltvizi úszás mennyivel veszélyesebb a medencés társánál.

Szörnyektől azonban nem kell tartania a versenyzőknek, hiszen Nessie a Loch Nessben található.

Méghogy a skótoknak nincs humoruk... Forrás: Origo

De kanyarodjunk vissza a viadalhoz, amelynek 5 kilométeres távját nagyszerű taktikával és úszással Rasovszky Kristóf nyerte, aki így értékelt a díjátadó ceremónia után, aranyéremmel a nyakában:

„Kemény verseny volt, mert az 5 kilométeres táv afféle sprintszámnak számít a nyílt vízen. Az első körben próbáltam minél több energiát spórolni a végére, mert

Szerencsére ez bejött, bár a francia riválisok végig kemények voltak, sikerült előttük maradnom."

Rasovszkynak sok ideje nem lesz a pihenésre, hiszen csütörtökön már 10 kilométeren kell bizonyítania.

„Nyilván kicsit húzós, hogy csak 24 órám van a regenerációra, de

amennyit fizikailag kivett belőlem ez az úszás, lelkileg legalább akkora töltetet adott a folytatásra.

Nagyon boldog vagyok az aranyérem és a győzelem miatt, ez kellő motivációt és plusz energiát fog adni azokkal szemben, akik kihagyták ezt a távot és holnap ugranak vízbe először."

Ha már a víz szóba került, a hőmérséklete nem segítette az úszókat, hiszen mindössze 17 fokos volt a tó, amiben úszni kellett, a friss Eb-győztest azonban ez sem zavarta meg.

„Úsztam már idén többször is neoprén ruhában, és bár reggel még nem voltak túlságosan ideálisak a körülmények, hiszen az eső is esett, a versenyre elállt és még a nap is kisütött. Ez a szerelés egyébként annyira benntartja a hőt, hogy gyakorlatilag izzadok benne, csak azok a testrészeim fáztak egy picit, amelyek közvetlenül érintkeztek a vízzel."

Rasovszky Kristóf boldog az aranyérem miatt, de a másik két számban is vérmes reményekkel ugrik majd vízbe Forrás: facebook.com/uszoszovetseg

Arra a kérdésre, hogy vajon a 10 és a 25 kilométeres távon mire számíthatunk tőle, így válaszolt:

„Nagyon szerettem volna érmet nyerni az Eb-n és így, hogy már az első napon sikerült, felszabadultabban úszhatok a másik két számban, ez a teher lekerült rólam.

Arról persze szó sincs, hogy kiengednék, sőt, holnap is szeretnék dobogóra állni."

Edzője, Szokolai László közvetlenül tanítványa célba érkezése után osztotta meg gondolatait az Origóval.

„Ez egy nagyon taktikus, erőtől duzzadó úszás volt Kristóftól.

A jó edzőtáborok és a nagyszerű felkészülés után szerencsére a versenybe is át tudta ültetni a megszerzett energiát.

Nagyszerűen helyezkedett: az első körben vezetett, aztán a második elején elengedte a francia riválist és ráment a lábára, így sokkal kevesebb erőt kellett kifejtenie. A kör felénél visszavette a vezetést onnantól pedig ellentmondást nem tűrő magabiztossággal jött be a célba."

Csütörtökön tehát folytatás 10 kilométeren, amelyen Rasovszky mellett a férfiaknál az 5 km-en 10. helyen záró Székelyi Dániel, valamint Huszti Dávid, a nőknél Novoszáth Melinda, Sömenek Onon Kata és Olasz Anna száll harcba az újabb magyar érmekért.