Társoldalunk:

US PGA: Tiger Woods közel volt a karrierje 15. Major-diadalához

2018.08.13. 10:24

Tiger Woods alig egy évvel gerincműtéte után közel volt ahhoz, hogy karrierje 15. Major-diadalát arassa, ám Brooks Koepka elorozta előle a győzelmet az év negyedik, egyben utolsó kiemelt tornáján, a 100. PGA Championshipen.

A 42 éves amerikai szupersztár kiemelkedő teljesítményt nyújtott a St. Louisban rendezett, 10,5 millió dollár összdíjazású négynapos tornán, annak ellenére, hogy a csütörtöki első napot ijesztően kezdte. Woods az első két lyukat követően az alapütésszámnál hárommal rosszabb eredménnyel állt, később azonban sikerült javítania, s az alapnak megfelelő 70 ütéssel zárta a 18 lyukat. A folytatásban aztán egyre kiegyensúlyozottabb lett, a második és harmadik kört egyaránt 66, míg a vasárnapi záróetapot 64 ütésből teljesítette. Utóbbi teljesítményéről mindent elmond, hogy karrierje során ez volt a 80. Major-szereplése, ám még soha nem ért el ilyen jó eredményt a negyedik napon.

A 266 ütésével a mezőnyből egyedül az idei US Openen is győztes honfitársát, Koepkát nem tudta legyőzni, aki vele szemben négy ütéssel vezetett vasárnap reggel, s ebből kettőt megtartott a nap végéig.

Tiger Woods közel volt az újabb nagy sikerhezForrás: AFP/2018 Getty Images/Sam Greenwood

"Keményen játszottam. Kicsit ugyan küzdöttem magammal, de nem adtam fel" - mondta Woods. Hozzátette, különösen annak fényében elégedett a játékával, hogy egy éve, néhány hónappal operációját követően még az is bizonytalan volt, egyáltalán visszatérhet-e valaha a pályára.

A Bellerive Country Clubban a négy nap során Woodsot hatalmas tömeg kísérte végig a pályán, s óriási lelkesedéssel biztatták, ami mellett a vetélytársai sem mentek el szó nélkül.

"A pályán mindenki halotta a nézőket. Elég egyértelmű volt, amikor Tiger birdie-t (alapütésszámnál eggyel kevesebbet érő gurítás) ütött. Azt hiszem, mindenki neki drukkolt" - mondta diadala után Koepka.

Koepka karrierje harmadik Major-győzelmét aratta a tavalyi és idei US Opent követően. Az első helyért 1,98 millió dollárt (563 millió forintot) kapott, míg Woods a második helyért 1,188 milliót (338 millió forint).

Eredmények:
1. Brooks Koepka (amerikai) 264 ütés (69, 63, 66, 66)
2. Tiger Woods (amerikai) 266 (70, 66, 66, 64)
3. Adam Scott (ausztrál) 267 (70, 65, 65, 67)