Vágólapra másolva!
Nem kevesebb, mint 20 évet tölthet rács mögött a korábbi váltósúlyú világbajnok Carlos Baldomir. A jelenleg 47 éves argentin sportoló a vád szerint saját lányát zaklatta szexuálisan, 2008-tól kezdődően, amikor a gyerek még a 7 éves kort sem töltötte be.

A jelenleg 17 éves lány állítása szerint az apja először csak otthon fajtalankodott vele, de később már a körülmények sem zavarták, és

olyan helyen is zaklatta őt, ahol mások is simán láthatták,

például autóban – írja a Profiboksz.hu.

Carlos Baldomir (jobbra) a ringen kívül is erőszakos Forrás: AFP/Robyn Beck

Az ügyészség és az őt vizsgáló pszichológus szerint

Baldomir lánya teljesen összefüggő, logikai bukfencektől mentes történetet mondott el,

a feljelentést egyébként még 2016 októberében tette meg az exbunyós felesége, a hivatalos vádra pedig 2017 decemberében került sor. Az ügyész 20 év letöltendő börtönbüntetést kért a vádlottra.