Társoldalunk:

A címvédő kajakos páros rock 'n' rollra készül a világbajnokságon

2018.08.22. 17:09

A vb-címvédő kajakosok, Balaska Márk és Birkás Balázs nem bocsátkoztak jóslatokba a világbajnokság előtt, mindössze annyit ígértek, hogy a csütörtöki előfutamban megcsinálják a rock 'n' rollt. Kárász Anna úgy érzi, a női kajaknégyes tagjai csúcsformában vannak, csakúgy, mint párosbeli társa, Kozák Danuta, aki meglátása szerint kicsattan az erőtől.

Kedden este a magyar kajak-kenu válogatott kalandos körülmények között megérkezett Portugáliába, a Montemor-o-Velhóban sorra kerülő világbajnokságra. Az eredetileg 15.20-kor induló repülőgép több mint egy órát késett. Előbb azért, mert a nyári hőségben túlmelegedett az egyik kereke, és azt le kellett cserélni, majd hatalmas eső zúdult a repülőtérre, így a vihar miatt nem tudott elindulni a gép.

Ezt követően a magyar csapat tagjainak kedden este már csak arra maradt energiája, hogy bevessék magukat az ágyba, azonban szerdán délelőtt újult erővel feltérképezték a világbajnokság helyszínét.

Balaska Márk és Birkás Balázs jó hangulatban várják a versenytForrás: Origo

Egy évvel ezelőtt, a csehországi Racicében rendezett világbajnokságon a Balaska Márk, Birkás Balázs páros aranyérmet szerzett K-2 200 méteren. Címvédést ugyan nem ígértek, csak annyit, hogy csütörtökön kiakasztják az időmérő rendszert.

„Kicsit zötyögős volt az utunk a vihar miatt, de különösebb gond nem volt hála istennek – kezdte Balaska Márk. Éjfél volt mire elfoglaltuk a szállást, úgyhogy nem volt időnk már a városnézésre. Arra maradt energiám, hogy Márkot berúgjam az ágyba – folytatta nevetve Birkás Balázs.

Hüttner Csaba, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya a világbajnokság előtt elmondta, hogy a portugáliai pálya az egyik legirreálisabb a világon az állandó jobbos oldalszél miatt.

„Ez a pálya sajnos erről híres, de minden versenyzőnek oldalszél lesz, úgyhogy meg kell tudni oldani – mondta Balaska. – Nyilván ez az aznapi időjárástól is függ. Láttam, hogy a pálya szélére felhúztak egy támfalat, hogy picit fogják a szelet. Lehet semmit nem fog segíteni, de bízunk benne, hogy ideális hátszeles vagy szembeszeles körülmények lesznek, és akkor reális eredmények születnek majd" – folytatta Birkás.

A szövetségi kapitány bízik a vb-címvédő páros idei jó szereplésébenForrás: MTI/Vékássy Dezső / Icf

A vb-címvédő páros szerdán az átmozgatásra fektette a hangsúlyt.

„Ma csak beeveztük magunkat, technikáztunk és átmozgattunk kicsit. Délután lenyomtunk pár rövidebb sprintet, meg mindent, ami jólesett. Csütörtökön meg már rock and roll van. Az első előfutamban majd leégetjük az időmérő rendszert" – mondta Balaska Márk. A párja, Birkás Balázs pedig hozzátette, hogy konkrét célkitűzésük nincsen a világbajnokságra, csak szeretnének jól menni.

Bodonyi Dóra tavaly nyáron K-1 5000 méteren nyert aranyérmet Racicében. Idén egyéniben 1000 méteren indul, míg 500 méteren a vb-győzelem egyik legnagyobb esélyese a női kajaknégyessel. A nézőtérre vezető hídon ki vannak plakátozva a tavalyi vb nyertesei, így Bodonyi Dóra arcképébe is belefutottunk.

Bodonyi Dóra plakátja Montemor-o-VelhóbanForrás: Origo

„Még csak az Instagramon láttam a képet, nagyon jó érzés. Már harmadszorra vagyok itt, és csak jó emlékeim vannak erről a pályáról, remélem a világbajnokság után is így lesz" – mondta Bodonyi Dóra.

A világ- és Európa-bajnok Kárász Anna a szolnoki kajak-kenu pályához hasonlította a portugáliai körülményeket.

„Úgy éreztem, kicsit kemény a víz, de hozzá vagyunk szokva, hiszen Szolnokon is az, a vb előtt ott töltöttük az elmúlt négy hetet. Ilyenkor nehezebb a húzás, nem annyira siklik a vízen a lapát. A felevező pálya kissé hínáros, de azt lehet orvosolni, ha a futam előtt közvetlenül leszedjük a hajóról" – mondta Kárász Anna, aki az aranyesélyes női kajaknégyessel és Kozák Danutával párosban is elrajtol 500 méteren.

Kárász Anna (jobbra) és Kozák Danuta éremesélyesként indulnak párosbanForrás: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

„Csúcsformában vagyunk, de a világbajnokságra nem is érkezhetünk másképp. Jól sikerült a felkészülésünk, és remekül összecsiszolódott az egységünk Kozák Danutával. Ugyanez igaz a kajaknégyesre is. Az Európa-bajnokságon még voltak problémáink, de az utolsó edzésekre teljesen eltűntek" – folytatta Kárász Anna, aki úgy látja, hogy a páros társa, Kozák Danuta is kicsattan az erőtől, és jobb formában van, mint valaha.

A felnőtt válogatott augusztus 21-én utazott ki Montemor-o-Velhóba, az idei világbajnokság helyszínére. A verseny augusztus 22-én, szerdán a para kajak-kenusok futamaival indult. A csütörtökön kezdődő vb-n pénteken, szombaton és vasárnap rendezik a döntőket