Vágólapra másolva!
Érdi Mária 20 éves korára már túl van egy remekül sikerült olimpián, annyi érmet nyert, ami másnak egy komplett karrier során sem sikerül, ráadásul már a felnőttek között is számolni kell az ötszörös korosztályos világbajnokkal. Az augusztusi aarhausi világbajnokságon a Laser Radial hajóosztályban újra olimpiai kvótát szerzett, és míg Rióban ő volt a mezőny meglepetésembere, addig Tokióban már az esélyesek között kell vele számolni.

Ötszörös világbajnok, olimpikon, Európa-bajnok, sokszoros magyar bajnok, többszörös „Az Év Női Vitorlázója”. Nem, ez nem egy életmű összefoglalása. Még csak nem is fele. Ez egy karrier eleje. Érdi Mária – vagy, ahogy a sportágban mindenki hívja, Mári – vitorlázó ugyanis mindezt 20 éves korára érte el. Ami még megdöbbentőbb, hogy a komoly versenyzést mindössze 6 éve kezdte el. Szélsebes pályafutását jól jelzi, hogy

ugyanazon a nyáron szerezte első országos és világbajnoki címét.

De még ezt is lehet fokozni. Mivel 2013-ban hamarabb volt a vb, mint az országos bajnokság, Érdi Mári hamarabb lett világbajnok, mint országos bajnok. 15 évesen.

Érdi Mária szinte pillanatokon belül vált a Laser hajóosztály egyik legjobbjává Forrás: MVSZ/Cserta Gábor

Sportkarrierje elején voltak, akik azt mondták: „Minden csoda 3 napig tart. Csak szerencséje volt az első versenyein”. Nem lett igazuk, a 2013-as kiugró sikert minden évben újabb trófeákkal hitelesítette. Öt világbajnoki aranyérmet nem lehet a szerencsével magyarázni.

Legutóbb az augusztusban rendezett dániai világbajnokságon megszerezte Magyarország második kvótáját a 2020-as tokiói olimpiára. De ha nem szerencse (mert az már biztos, hogy nem), akkor mi a magyarázata ennek a magyar sportban is kiemelkedő, a vitorlázásban pedig szinte páratlan sikersorozatnak?

  • A génekben volt? Nem, a felmenők között egy vitorlásversenyzőt sem találni.
  • „Már óvodában is hajó volt a jele?” Nem. 12 éves koráig szabadidejében lovagolt, zongorázott, néptáncolt, de hajóban még csak nem is ült.

Szinte minden sikeres vitorlázó családjában ott vannak a felmenők sportági eredményei, legtöbbjük, már 4-5 évesen ott ült szüleivel egy hajóban.

Érdi Mári versenyzői kvalitása viszont szinte előzmény nélküli.

Hobbiból kezdett 12 évesen vitorlás szakkörbe járni, majd 3 évre rá ifjúsági világbajnok lett, 6 évre rá pedig már a riói olimpián szerepelt. Egy biztos, Máriban van valami, már-már megmagyarázhatatlan képesség, ami ilyen hamar bajnokká tette, ami érdemes közelebbről is szemügyre venni. A titok felfedéséhez három fontos szereplőt szólaltattunk meg. Az édesanyát, az edzőt és a sportolót.

AZ ÉDESANYA, ÉRDI GABRIELLA

Ön talán a legjobban ismeri Márit. Mi a titka ennek a sikersorozatnak?
Húú, fogalmam sincs. Nem volt kiemelkedően szorgalmas tanuló, de jól tanult.

Milyen eredményei voltak konkrétan?
Kitűnő volt. Van annál jobb? Na, jó, (elmosolyodik), végül is az eredményei jók voltak, inkább arra utaltam, hogy mindig csak annyit fektetett bele, amennyi szükséges volt, Nem hajtott az extra feladatokra.

Érdi Mária (jobbra) és az édesanyja, Érdi Gabriella Fotó: Csudai Sándor - Origo

A családban volt sportoló?
Nem. Bár én röplabdáztam, de csak hobbiból. A férjem pedig úgy szokta viccesen mondani, hogy az ő legnagyobb sportolói eredménye az, hogy Csipes Ferencet (az olimpia-, és világbajnok kajakost) ő vitte le az első edzésre. Profi sportoló még a tágabb családban sem volt.

A testvérei lehettek a motivációja forrásai? (Márinak két nővére, egy húga és egy öccse van)
A testvérei szeretnek sportolni, a húga például háromszoros magyar bajnok díjlovagló, de Mári előtt nem a testvérek sportsikerei lehettek példák, inkább csak önmagában a sport szeretete.

Az Érdi testvérek: Mári jobbról az első Forrás: Érdi Gabriella

Akkor egyszer csak kiderült, hogy a lánya ritka tehetség a vitorlázásban, minden előzmény nélkül?
Szó szerint. Na, jó talán egy kis titkot látok a sikerek mögött. A férjemmel mindig arra neveltük a gyerekeket, hogy ha valamit szeretnek, akkor azt csinálják a lehető legjobban.

Amíg örömöt okoz a zongorázás, díjlovaglás vagy a vitorlázás, csinálják szívvel lélekkel. Ezt pedig minden gyermekünk magáévá tette. Ettől függetlenül azt, amit Mári ért el, még ma is nehéz elhinni. Csodának tartom. Sosem felejtem el, amikor egyszer éjjel hívtak Amerikából: „Gabi, van egy világbajnok lányod!”

A VERSENYŐ, ÉRDI MÁRI

Most már versenyzőként is a Mári nevet használja, pedig Máriának született. Miért váltott?
A családban kaptam ezt a becenevet. Annyira rám ragadt, hogy gyakorlatilag kiskorom óta mindenki így hív. Szeretem is, úgyhogy egy ideje a nemzetközi versenyeken is ezt használom.

Csak simán Mári Fotó: Csudai Sándor - Origo

A sportkarrierje már száguld, pedig még csak 20 éves. Koránál fogva nem várom el, hogy megfejtse, de fel kell tennem a kérdést. Mi a titka?
Pont ugyanúgy kezdtem, mint mások. Mikor az első versenyemen kimentem a vízre és megláttam a rengeteg hajót a rajtvonalnál, azt éreztem, teljes káosz van bennem. A szabályok, a szél, a starteljárás, a többi hajó, a saját hajóm, azt se tudtam mire figyeljek.

Ahogy az első futam véget ért, azt éreztem, hogy a következőben jobb akarok lenni. Előrébb is jutottam, vagy 20 helyet, aztán a következőben ugyanezt éreztem. Nem dühössé váltam, hanem motiválttá. Meg akartam tanulni mindent, amivel előrébb végezhetek.

Ez viszont gyorsan ment, hiszen 3 év alatt a szakköri, hobbivitorlázástól a világbajnoki címig jutott.
Igen, ha valami, akkor az lehet egy titok, hogy nagyon akarok fejlődni és gyorsan tanulok. Például azt, hogy a vitorlázás az idegek sportja, de ami a vízen történik, az ott is marad.

A vízen nem ismer tréfát, ahogy az ellenfelek sem Forrás: MVSZ/Cserta Gábor

Ott megy az üvöltés egy bójánál, de a parton ettől még nyugodtan beszélgetünk, akár barátként.

Egyébként a parton is így élek, az életben sem szoktam dühöngeni. Ehhez persze meg kellett tanulnom, hogy a dobogóhoz hibák sorozata (is) vezet. Ha egy futamban rossz döntést hozok, azonnal továbblépek. Tudom, hogy egy futam hosszú, egy verseny pedig sok futamból áll. Ebben kell, hogy legyenek hibák, de nincs idő az önmarcangolásra. Rögtön tovább kell lépnem, és csak azt nézni, hogy mi a következő jó döntés a pályán.

Ilyen gondolatok után nehéz elhinni, hogy még csak húsz éves. Vannak sportolók, akik még harminc év fölött is, képesek tombolni verseny közben, egy elrontott mozdulat miatt. A hibák sokszor megbénítják a sportolót.
Biztos volt hozzá érzékem, hogy jól kezeljem a hibás döntéseket, de valójában az edzőimtől tanultam meg, hogy

Lehet, hogy összejön neki egy-két dobogó, de stabil eredményekhez stabil idegrendszer kell. Ez a vitorlázásban különösen igaz. Én pedig hosszú és sikeres versenyvitorlás karriert szeretnék.

Ez a cél, ennek rendelek alá mindent.

A riói olimpián újoncként futamot nyert és végül a 14. helyen végzett az összetettben Forrás: Sailing Energy/World Sailing

Mire lenne képes az olimpia aranyért? Volt már olyan munka, amit nem szívesen vállalt a sikerért
Amit nem szívesen, olyan volt sok olyan, amit nem vállaltam, olyan egy sem. Emlékszem az edzőm előírta a futást is az erőnlét fejlesztéséhez. Nem fűlt hozzá a fogam, hogy télen, hidegben tíz kilométereket fussak, egyébként is vitorlázó vagyok, nem futó. Az edzőm csak annyit kérdezett: „Jó vitorlázó akarsz lenni? Jobb a versenytársaknál?" Mondtam, hogy igen, mire ő: „Akkor futnod kell. Sokat. Mert a világbajnok vitorlázók, mind futnak."

Most, hogy áll a futással? Lefutna egy maratont, ha azt mondja az edző, hogy az is kell az olimpiai éremhez?
Simán! Sőt, mióta futok, kifejezetten motivál ez a cél is.

Mi az három dolog, ami kell ahhoz, hogy valaki világbajnok legyen?
Szeresse a választott sportot. Ha így van, akkor észre sem veszed, hogy ez valójában a munkád. Fontos a támogató környezet. A családban és a sportban. Nekem ez megvan otthon is, az edzőm pedig számomra a világ legjobb edzője. És a kitartás. A végtelenségig és azon túl. Soha nem szabad feladni.

Névjegy

Hajó osztály: Laser Radiál
Egyesület: MVM SE
Korábbi edzői: Gerencsér Gergő, Csomai József, Eszes Tamás
Jelenlegi edző: Ian Ainslie
Legjobb eredményei: 5x világbajnok, 1x Európa-bajnok
Kedvencei: sóskaramellás fagyi, Forrest Gump, Jóbarátok

Lesz önből olimpia bajnok? De kérdezhetném azt is, hogy ön lesz Magyarország első olimpia bajnok vitorlázója?

Azt biztosan tudom, hogy nekem mindig örömforrás a vitorlázás. Imádom csinálni, de emellett pedig minden nap jobb vitorlázó akarok lenni. Azért, hogy egyszer dobogós, majd pedig aranyérmes legyek az olimpián.

A HÁROMSZOROS OLIMPIKON EDZŐ, IAN AINSLIE

Ön szerint mi a titka Érdi Mári sikersorozatának?
Igazából csak tavaly óta vagyok az edzője. Érdekesen alakult a kapcsolatunk, ugyanis felkért a munkára, de először nem mondtam igent. Csak arra vállalkoztam, hogy segítem a fejlődését és beajánlom jó edzőkhöz.

Érdi Mária vitorlázó világbajnok és dél-afrikai edzője, Ian Ainslie Forrás: OrigoMVSZ/Szántó Áron

Jártuk a világot, edzettünk, kerestük a megfelelő szakembert közben pedig érdekes folyamat zajlott. Ahogy megismertük egymást, Mári egyre inkább azt várta, hogy hagyjuk abba a keresést, mert titkon azt érezte, hogy megvan az új edzője, én vagyok az.

Ehhez pedig komoly összehasonlításaim vannak, hiszen 8 évig vezettem a holland válogatottat, amely gyakorlatilag dominál a Laser Radial, vagyis pont Mári hajóosztályában. Van ott egy nagyon sikeres versenyző, Marit Bouwmeester. A két karrier nagyon hasonlít egymásra. Bouwmeester is szinte véletlenül esett bele a vitorlázásba 13 évesen, most pedig van 3 felnőtt világbajnoki arany-, és 3 ezüstérme. Ezen kívül Londonban ezüst-, Rióban pedig aranyérmes lett az olimpián. Iszonyatos nagy tehetség, és ugyanúgy későn, szinte előzmény nélkül kezdte, mint Mári.

Rióban tizenhárom helyezés volt a két versenyző között, most az augusztusi vébén, már csak hat.

Elképzelhető, hogy Érdi Mári hasonló pályát fog befutni?
Igen! De van még egy dolog. Arról már beszéltem, hogy mi a közös bennük, de arról még nem, hogy mi az amiben Mári még a holland olimpiai bajnoknál is jobb.

A vitorlázás az egyik legösszetettebb sport. Topformában kell lenni fizikailag és mentálisan is, de emellett ki kell fejleszteni azt a képességet, hogy a vízen egyszerre kell legalább 30 versenyfaktort figyelni és jó döntéseket hozni.

Verseny közben nem csak a csomóra, hanem egy csomó dologra kell figyelni Fotó: Csudai Sándor - Origo

Mindezt pedig folyamatosan órákon át, és minden nap, minden futamában. A legjobb vitorlázók képesek úgy koncentrálni, hogy másodpercenként hoznak döntést, a kormányzással, a vitorla beállítással, a taktikával, a széllel, a hullámokkal, az áramlással, a többi hajóval, a bójavétellel, a fordulókkal kapcsolatban. Emellett pedig az egész testüket használják a hajó ideális mozgatására, a legnagyobb sebesség elérésére.

A vitorlázó bajnokoknak a testüket, az agyukat és a lelküket is karban kell tartani. Márinál pedig azt tapasztaltam, hogy egyrészt nagyon motivált, másrészt hihetetlenül jól kezeli a verseny közben kialakuló stresszes helyzeteket, harmadrészt pedig nemzetközi viszonylatban is gyorsan tanul.

A gyors tanulás miben jelentkezik leginkább?
Ahogy említettem a vízen hihetetlenül sok információt kell feldolgozni és döntéseket hozni. Ráadásul minden verseny más. Minden tenger, minden tó más, speciális körülményrendszerrel rendelkezik. Mári pedig olyan, hogy kimegy a vízre, és hihetetlenül rövid idő alatt érzékeli, hogy egy adott versenyen mik a sajátosságok, ha pedig felismerte, nagyon gyorsan tud jó döntéseket hozni.

Akár egy ilyen helyzetben is képesnek kell lenni egyszerre több döntést meghozni Forrás: Sailcoach Photograopy/Tóth Bogee

Márinak nagyon stabil az idegrendszere, semmilyen változás vagy kiszámíthatatlan dolog nem zökkenti ki. Keresi a kulcsokat a sikerhez a vízen, és pillanatok alatt meg is találja.

Hol tart most Mári sportpályafutása?
Nagyon az elején van.

Na, de mégiscsak ötszörös világbajnok.
Így van. Viszont még nagyon sok van Máriban. A helyzete értékelésénél figyelembe kell venni, hogy annak ellenére, hogy már egy ideje a felnőttek között vitorlázik, ő még mindig junior korú. Azt lehet mondani, hogy Magyarországon kérdés nélkül ő a legjobb, az idei országos bajnokságot úgy nyerte meg, hogy minden futamban ő volt a legjobb. Magyarországot szinte kinőtte. Ha a világszintet nézem, ő a legjobb ifjúsági vitorlázó az osztályában, ezt igazolja az Európa-bajnoki és az öt világbajnoki címe.

Szép kis gyűjtemény, ami csak gyarapodni fog Fotó: Csudai Sándor - Origo

Felnőttek között pedig stabilan a világ tíz legjobb versenyzője között van, de az utóbbi két évben a jellemző az volt, hogy benne volt az első ötben. Mindezt a világ egyik legerősebb hajóosztályában.

Mindez együtt azt jelenti, hogy Mári egy lépésre van attól, hogy felnőttek között is a legjobb legyen, akár az olimpián is. Egy kis lépésre van, de ugyanakkor ezért még iszonyatosan sokat kell dolgoznia, és fejlődnie. A holland vetélytársa 24 évesen lett olimpia ezüstérmes és 28 évesen aranyérmes. Ha Mári így fejlődik tovább, akkor ezeket az eredményeket, akár már hamarabb is elérheti.