A világcsoport selejtezőjében játszhatunk jövőre a Davis Kupában

Piros Zsombor, tenisz, Davis Kupa
Piros Zsombor jövőre a németek ellen játszhat világcsoport selejtezőjében a Davis Kupa-sorozatában
Vágólapra másolva!
Magyarország jövőre a világcsoport selejtezőjében játszhat a teniszezők Davis Kupa-sorozatában.

Ugyan a magyar csapat múlt hétvégén hazai pályán 3-2-es vereséget szenvedett a csehek legjobbjaitól, így nem sikerült kiharcolnia a biztos részvételt az elit mezőnyben, a hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint a hétfőn kiadott világranglista alapján a 21. helyen áll, ezzel elkerülte a kiesést az euro-afrikai zóna I-es csoportjába.

Piros Zsombor örül a cseh Jíri Vesely elleni mérkőzésén a tenisz Davis Kupa Magyarország - Csehország osztályozóján a Lurdy-ház parkolójában felállított teniszpályán Forrás: MTI/Kovács Tamás

Mindez azt jelenti, hogy a Köves Gábor vezette magyarok jövőre ott lehetnek az átalakított DK selejtezőjében, igaz, nem lesznek kiemeltek, és a jövő hétfői sorsoláson Argentína, Ausztria, Belgium, Kanada, Csehország, Németország, Nagy-Britannia, Olaszország, Japán, Kazahsztán, Szerbia és Svédország közül kapnak majd ellenfelet.

Az új rendszer szerint a selejtezőt február 1-jén és 2-án rendezik majd, azaz az eddig megszokott három nap helyett csupán két napon. További változás, hogy három nyert játszma helyett két nyert szettre mennek majd a találkozók, így a pénteki két egyéni után szombaton egy páros, majd újabb két egyéni összecsapás következik.