Sarapova idén már nem teniszezik

Maria Sarapova, tenisz
Az egykori világelső Sarapova kiemelt ellenfelet búcsúztatott
Vágólapra másolva!
Idén már nem lép pályára Marija Sarapova, korábbi világelső teniszező.

A női versenyeket szervező WTA hivatalos honlapja kedden arról számolt be, hogy az ötszörös Grand Slam-győztes orosz játékos a pekingi, a tiencsini és a moszkvai viadaltól is visszalépett sérülés miatt.

Sarapova a felépülésre koncentrál Forrás: AFP/Tiziana Fabi

A 31 éves teniszező elmondta, sajnálja, hogy Tiencsinben nem védheti meg címét, ugyanakkor időre van szüksége a teljes felépüléshez.

Sarapova jelenleg a 24. a világranglistán.